Közös nyilatkozatban tiltakoztak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) vezetői az oktatási törvény tervezett jogszűkítő módosítása ellen, amelynek elfogadása esetén a tanintézmények területén a nemzeti kisebbségek nyelvét kizárólag a tanórákon lehetne használni.
„Megdöbbenéssel olvastuk a parlament hivatalos honlapján az Ukrajna oktatási törvényéhez készült módosító javaslatot, amelynek célja az ukrán nyelvi környezet megteremtése az oktatási intézményekben” – fogalmaz a három magyar érdekvédelmi szervezet közös nyilatkozata.
Az aláírók kiemelik, hogy nagyra értékelik azokat a közelmúltban elfogadott törvényi módosításokat, amelyek részben visszaállították a nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok anyanyelvű oktatására vonatkozó jogait. „A 12086. számú törvénytervezet azonban ismét szűkíti a nemzeti kisebbség nyelvének használatára vonatkozó jogokat és lehetőségeket” – mutatnak rá. A kisebbségek nyelvét csak a tanórákon lehetne használni, azokon kívül viszont kizárólag az államnyelven lehetne beszélni. A módosítás elfogadása esetén a magánérintkezésben is tilos lenne a nemzeti kisebbség nyelvének, így a magyarnak a használata, hiszen a tervezet azt is előírja, hogy a szünetekben, a tanári szobákban és az órák után az oktatási intézmények udvarán is ukránul kellene megszólalni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.