A házigazda jászberényi csapat sikerével ért véget a februárban hagyományteremtő szándékkal életre hívott amatőr hokitorna harmadik turnéja, amelyet szombaton szerveztek meg az észak-alföldi település jégcsarnokában. A viadalon két háromszéki alakulat is részt vett.
Az elmúlt hét végén négy csapat, a házigazda jászberényi Lehel HC Amatőr, a megyeszékhelyi Sepsi Farkasok, a kézdivásárhelyi Mezítlábas Pingvinek és a marosvásárhelyi Teddy Bears csapatával rendezték meg az amatőr jégkorongbajnokságot, amelyet hibátlan mérleggel a magyarországi hokisok nyertek meg. A képzeletbeli dobogó második fokára a céhes városi együttes tagjai állhattak fel, akik 5–4 arányban diadalmaskodtak a torna háromszéki rangadóján. Egy győzelemmel és két vereséggel a tarsolyukban a szentgyörgyi fiúk a harmadikok lettek, míg az összes mérkőzésüket elvesztő marosvásárhelyiek negyedikként zárták az egynapos erőpróbát.
„Jó szervezés mellett zajlott le a torna, a sportoláson kívül a kapcsolatteremtésre és a szórakozásra is hangsúlyt fektettek vendéglátóink. Jó volt látni azt, hogy a jászberényi önkormányzat teljes mellszélességgel támogatta az eseményt, sőt, a város polgármestere volt az, aki bedobta a korongot a viadal nyitómérkőzésén, amelyet a Sepsi Farkasok és házigazda Lehel HC Amatőr együttese vívott. Legközelebb jövő februárban találkozunk egymással, amikor is Marosvásárhely ad otthont az újabb turnénknak” – nyilatkozta Mátyás G. Barna, a négycsapatos torna ötletgazdája és a céhes városi Mezítlábas Pingvinek játékosa.
A végeredmény: 1. Lehel HC Amatőr (Jászberény), 2. Mezítlábas Pingvinek (Kézdivásárhely), 3. Sepsi Farkasok (Sepsiszentgyörgy), 4. Teddy Bears (Marosvásárhely). (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.