Háromszéken is komoly gondokat okozott az áramellátásban a téli időjárás, a megye szinte minden szegletében, összesen 45 településen órák óta szünetel a szolgáltatás – részlegesen, vagy teljesen –, miután több légi fővezeték károsult a kidőlt fák miatt. A hálózat működtetéséért felelős DEER (korábban Electrica) szolgáltató összes operatív csapata a terepen van, dolgoznak a hibaelhárításon, megközelítőleg 18 ezer érintett fogyasztót kell visszacsatlakoztatniuk a rendszerre.
Józsa Csaba, a szolgáltató háromszéki részlegének igazgatója lapunk megkeresésére elmondta, hogy azon középfeszültségű légvezetékek sérültek – összesen 11, amelyből kettőt már helyreállítottak –, amelyek erdős részeken húzódnak, van, ahol kidőlt fák szakították el, több helyen viszont a hó miatt elnehezült ágak ráfeküdtek a kábelekre és lenyomták azokat.
Mindenkit behívtak az operatív csapatok tagjai közül, mindenki terepen van, igyekeznek minél hamarabb elhárítani a hibákat, de azt nem ígérhetik, hogy a mai nap folyamán mindenhol végeznek. Ahol csak a ráhajló ágak okoztak kieseket egyszerűbb dolguk van, ahol viszont a vezeték elszakadt, ott több időbe telik a javítás és a fogyasztók visszakapcsolása.
Józsa Csaba tájékoztatása szerint főképp az Erdővidéken, Kézdiszéken, illetve Előpatak környékén található ellátási vonalaik érintettek. Azokon a településeken, ahol az elmúlt időszakban sikerült a középfeszültségű vezetékeket kicserélni és a földbe helyezni, nem volt kiesés. Az igazgató azt is elmondta, hogy Háromszék még viszonylag olcsón megúszta, Brassó, Hargita és Szeben megyékben 3-4-szer több települést érint az áramszünet.
FRISSÍTÉS:
Délután két óra körül a szolgáltató újabb tájékoztatása szerint a beavatkozásokat követően 18 ezerről 7500-ra csökkent a villanyáram nélkül maradt háromszéki háztartások száma. A vállalat az érintett települések lajstromát is közölte, eszerint Sepsiszéken a megyeszékhely Sepsiszentgyörgyön (Sugásfürdőt is beleértve), továbbá Árkoson, Illyefalván, Sepsiszentkirályon, Aldobolyban szünetelt részben vagy teljesen az áramszolgáltatás. Előpatakon, Árapatakon, Hetében, Hídvégen és Nyáraspatakon hasonló volt a helyzet. Erdővidéken Vargyas egy részében, Bibarcfalván, Bodosban, Nagy- és Kisbaconban, a Hatodon nem volt áram, míg Kézdiszéken Gelence bizonyos részein, Ozsdolán, Szenkatolnán, Bereckben és Ojtozban. A vállalat nyolc csapattal dolgozott a hibák elhárításán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.