A hideg, borús novemberi idő nem szabta kedvüket a baróti adventváró vásárosoknak, akik mindannyian jó hangulatban, egymás vidám társaságában tölthették fel lelki tartalékaikat az elkövetkező adventi időszakra készülődve.
A helyi kistermelők és kézművesek szombati adventváró vásárának bőséges termékválasztéka okán a városi művelődési ház és helyi önkormányzat szervezte rendezvényen a vásárlóknak, látogatóknak nem lehetett oka panaszra. Ha valaki megfázott volna, a szervezők által felállított nyílt tűzhelyeknél melegedhetett, a már említett jó hangulatról több műkedvelő, így a református egyház kórusa, valamint fiatal helyi előadók: Szekeres Tas, illetve Sebestyén Fruzsina és barátai gondoskodtak.
A vásárosokat Benedek-Huszár János polgármester is köszöntötte, aki amellett, hogy megköszönte a szervezőknek a befektetett munkát, az előadóknak a fellépést, arra intett, hogy az elkövetkezőkben is figyeljünk egymásra, magunkra, embertársainkra, a pozitív és jó dolgokra, „melyek, mint ahogy ez a vásári alkalom is, összekötnek és megerősítenek minket”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.