A 2000-ben Klézsén és Pusztinán indított moldvai magyar oktatási program lépésről lépésre, településről településre terjeszkedett. Legfőképpen a tanítók, tanárok jelentkezésétől függött, hol, mikor indulhat az oktatás, de sok helyen az egyház, az iskola és az önkormányzat képviselőinek magyarellenes megnyilvánulásai is késleltették a kezdést. Hegyeli Attila, aki a moldvai magyar oktatási programot indulásától irányítja – kivéve a 2012 és 2019 közötti időszakot, amikor a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége kapta ezt a megbízást –, úgy véli, valóságos csoda, hogy a hatósági zaklatások, a rendőrségi packázások, a szülőket megfélemlítő, a gyermekeket megalázó akciók, a kezdeti pénztelenség és az oktatási helyszínek korábbi nyomorúságos volta ellenére működni és gyarapodni tudott a program, és idén szeptemberben megnyitották a huszonötödik tanévet.

Vonatoznak Tremmel Ákos óvodásai. Fotó: Tremmel Kinga

Óvodától egyetemig

Jelenleg harminckét moldvai csángó faluban és Bákóban tartanak délutáni magyar nyelvű foglalkozásokat, hagyományőrző tevékenységeket és hangszeroktatást, huszonegy településen a helyi román nyelvű állami iskolában magyar órákra is járnak a gyermekek. Rajtuk kívül kétszázötven gyimesbükki, több mint hatvan Csíkszeredában tanuló és tizennégy Gyimesfelsőlokon, az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceumban beiskolázott csángó diák, valamint huszonhét egyetemista oktatását támogatja a csángó szövetség, a Konstanca megyei Ojtozban egy délutáni csoport működik huszonhat gyermekkel.

Bár Gyimesbükk szervesen kacsolódik a Gyimes-völgyhöz, az 1968-as megyésítéskor Bákó megyéhez csatolták, megszüntették a magyar oktatást, visszaállítását a helyi közösség csak 1990-ben tudta kiharcolni, ennek köszönhetően működik a mártír esperes-plébánosról elnevezett egyetlen bükki magyar tannyelvű iskola, a Dani Gergely Általános Iskola. 2022-ben a magyar kormány támogatásával a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) óvodát épített a faluban, amely egyből népszerű lett, a több mint hatvan gyermeknek napközis programot biztosítanak meleg ebéddel. Az Ágashoz tartozó Kosteleken is próbálkozott a szövetség az iskolai magyar tannyelvű oktatás elindításával, a helyi képviselő-testület ellenben nem bólintott rá, itt heti három magyar órára és délutáni foglalkozásokra járnak a gyermekek.

Az MCSMSZ magyar oktatási programja keretében összesen 2100 óvodás, iskolás és egyetemista szerepel a nyilvántartásban, közülük több mint négyszáz óvodás és előkészítő osztályos napközis programban vesz részt, ezren az állami iskolában is járnak magyar órákra. A csángó szövetség alkalmazásában huszonöt óvodapedagógus, ötvenegy tanár, huszonnégy hagyományőrző és tizenegy hangszeroktató tanít.

Tremmel Kinga

Lábnyik

A Szerettől keletre fekvő völgyfalu a szomszédos Magyarfaluval együtt a legkeletibb magyarok lakta hazai település. Alapítói székelyek, akik Mária Terézia idejében, a madéfalvi veszedelem után telepedtek a Kárpátokon túlra. A Párincsa községhez tartozó, alig több mint hétszáz lelkes falu lakói tartják származásukat, egyik falurész neve Csík, másiké Gyergyó, a katolikus templomtól és a templomdombon terebélyesedő, több száz éves cserefától a két említett falurész elágazásáig egy rövid útszakasz Vlamnik, ez a tulajdonképpeni faluközpont, másik két nagyobb egység Pódoros és Dinec, a Magyar Ház Pódorosban épült a kicsi Pódoros felé vezető utcában.

Bár Lábnyikot legtöbbször a Magyar Ház dimbes-dombos kertjében épített táborközpont nagyon gazdag programja kapcsán említik, ahol tíz, egyenként négyágyas faházban és a földszinti tágas teremmel rendelkező csűr emeletén hatvan-hetven főnek kínálnak szállást az anyanyelvi, népzenei és néptánctáborok, táncházak, kézműves-foglalkozások, pedagógusi módszertani képzések, különböző találkozók résztvevőinek. Mivel írásom témája az oktatás és a hagyományőrzés, elsőként a lábnyiki Magyar Házban kezdtem a tájékozódást a helyi viszonyokról.

A lábnyiki Magyar Ház – előtte Kinga és Stefánia

Az élet hozta így

A magyar nyelv és irodalom szakos szentegyházi Lőrincz Kinga Moldvában ismerte meg jelenlegi férjét, a magyarországi Petőfi Sándor-ösztöndíjas Tremmel Ákost. Kinga 2015-ben fejezte be egyetemi tanulmányait, egy Gajdárban tanító barátja sugallatára vállalt tanári állást a Bákó megyei Újfaluban és Szitáson. A Gorzafalva közelében, a Dumbrava-domb hajlataiban meghúzódó katolikus falvak közül Szőlőhegyen, Szitáson és Újfaluban jelen tanévben is működik a magyar oktatási program, főként a délutáni magyar foglalkozásokra szép számban járnak a gyermekek.

Két év moldvai tanárkodás után Tremmel (Lőrincz) Kingáék Ausztriá­ban és Németországban próbáltak szerencsét, 2019-ben visszatértek Moldvába, és azóta Lábnyikon tanítanak. Ákos a napközisekkel foglalkozik, naponta tizenhárom gyermeket hoznak el az állami óvodából a Magyar Házba, akik itt ebédelnek, játszanak, alszanak.

Ákos segítője, a csoport dadája a frumószai születésű Spătaru Zorina, aki gyermekként került szüleivel és testvéreivel együtt a Szatmár megyei Kisdengelegre, felnőttként onnan tért vissza Csángóföldre. Zorina családja harminc esztendővel ezelőtt a jobb megélhetésért, jobb termőföldért költözött Észak-Erdélybe, ahol Zorina az V–VIII. osztályt magyarul végezte. Ez nem volt könnyű a román tannyelvű négy elemi után. Nyolcadik végén abbahagyta a tanulást, mert ez anyagilag nehéz időszak volt a hatgyermekes család életében. Otthon csángósan beszéltek, de Zorina szerint a román nyelv jobban ráillett a szájukra.

A frumószai/kisdengelegi lány tizenhat éves volt, amikor munkába állt a mihályfalvi cipőgyárban. Amint betöltötte a tizennyolcat, lánytestvérével együtt Magyarországra mentek munkát keresni. Egy kínai kereskedőnél dolgozott, ott ismerkedett meg a lábnyiki Spătaru Cristiannal, jelenlegi férjével. Egy kis mihályfalvi és nagyszebeni kitérő után hazatértek Csángóföldre gazdálkodni. Sok volt a föld és a jószág, egy ideig piacoztak, árultak mindenfélét, függönyt, ruhát, cipőt, aztán jött a fordulat az életükben: kecskékkel kezdtek foglalkozni. A lábnyiki Spătaru-kecskefarmon jelenleg kétszáz jószág adja a tejet, a házigazdák készítik a sajtot és a túrót, amelynek nagy része Németországban kerül asztalra. Csomagolják, szállítják, itthonról kel el majdnem az egész termék, nem kell keresniük a vevőt – mondja Zorina, aki nagyobbik fiával magyarul beszél, a tizenkét éves kisebbikkel románul, férjével csángósan. „Az élet hozta így, ez könnyebb, nem kell erőltetni egyiket sem, legyen, ahogy van” – mondja.

Szentes Stefánia a szüleivel

Jó elcsivogni az emberekkel

Ákos és Zorina óvodásai mellett délben az elemisták is megérkeznek a Magyar Házba, őket Kinga tanítja, az iskolai magyar órákon a kicsiket a szentegyházi származású, Lészpedről ingázó Márton Attila, az V–VIII. osztályosokat a csíkszeredai Szopos Edina oktatja. A csernátoni Szabó Barbara pedig gyakorló tanár, arra készül, hogy januártól átvegye Tremmel Kinga feladatkörét, aki gyermeknevelési szabadságra megy.

Edina a Magyar Házban is tart magyar órákat a nagyobb diákoknak, ahol Bacoi Gabriel helyi hagyományőrző tanítja a moldvai táncokat a gyermekeknek. A hangszeroktatók faluról falura járnak, Lábnyikban a kosteleki Vrencsán Dávid hegedűt tanít, a pusztinai Katona (Catana) Eduárd furulyát, a magyarországi Szilágyi Dániel kobzot. Magyarfalu után, ahol ebben a tanévben százhuszonnyolc óvodás és iskolás jár a magyar programokra, a moldvai csángó falvak közül Lábnyikban van a legnagyobb számú gyermekcsoport a Magyar Házban, százból hetvenketten az iskolai magyar órákon is részt vesznek.

Tremmel Kinga azt mondja, olyasmit próbálnak átadni a gyermekeknek, amit máshol nem kapnak meg, és az, hogy mindez magyarul történik, többletet jelent. Szerinte az iskolában nem figyelnek arra, hogy kinek mi az erőssége, de ők a Magyar Házban arra törekszenek, hogy élményt nyújtsanak a gyermekeknek, olyan környezetet teremtsenek, ahol jól érzik magukat, és minden, amit tesznek, a magyar nyelv megismerése, elsajátítása érdekében is történik. Kinga szerint az első és a második osztály között valóságos szórobbanást tapasztalnak, megnövekszik a gyermekek magyar szókincse, és hirtelen elkezdik használni a nyelvet. Addig a szövegértés a jellemző, az a gyermek is érti, amit a tanító mond, aki nem tud beszélni magyarul – ecseteli. A nagyobbaknak teljesen természetes, ha a Magyar Házban vannak, akkor a tanárokkal magyarul beszélnek, egymás között ellenben inkább románul. A kisebb gyermekeknél a családban a mindennapi nyelvhasználat a román, a nagyobbaknál gyakrabban fordul elő a magyar, a jelenlegi óvodások már passzív szókincset sem hoznak otthonról.

Kinga szerint Lábnyik eléggé zárt közösség, a magyar oktatási programban az iskoláskorú gyermekek 90 százaléka jelen van, s bár kevés az alkalom találkozni a helyiekkel, időnként „jó elcsivogni az emberekkel”.

Bacoi Gabriel hagyományőrző

Szentes Stefánia

A moldvai magyar oktatási program sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy magyar középiskolába, főként Csíkszeredába és egyetemre is eljutnak évente többen a csángó falvakból, tanulmányaik befejezése után egyesek visszatérnek Moldvába, mások Erdélyben és Magyarországon keresnek boldogulást.

Az ötgyermekes családból származó lábnyiki Szentes Stefánia óvodáskorában kezdett járni magyar foglalkozásokra, később az iskolai és a délutáni magyar órákra, nyolcadik osztály után, legnagyobb bátyja példáját követve Csíkszeredába ment, a Nagy István Művészeti Líceumban érettségizett zene szakon. Kezdetben nem volt egyértelmű számára, hogy magyar vagy román tannyelvű egyetemre iratkozzon-e, egy év szünet után felvételizett a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar újságírás szakára, ahol jelenleg harmadéves.

Lábnyikban jártamkor meglátogattam a Szentes családot, Stefánia édesanyja, a magyarfalusi származású Liliana Paula szívélyesen fogadott, nagyon büszke a lányára. Két fia Londonban, egy lánya Brassóban dolgozik, a legkisebb lány idén érettségizik Bákóban román iskolában. Az ő diákkorában is mentek Csíkszeredába tanulni a falujából, ő is szeretett volna, de nyolcan voltak testvérek, segíteni kellett otthon. „Azt mondtuk az emberemmel, lejen a mieinknek jobb, hogy amikor kifogyossák az iskolát, lejen munkájuk, s ezért menjenek, tanuljanak.”

Stefánia elmondta, édesanyja és édesapja (Severin) egymás között mindig csángósan beszéltek, ő gyermekkorában csak románul beszélt szüleivel, jelenleg váltják a nyelvet, hol így, hol úgy, legnagyobb bátyjával ugyanígy, másik három testvérével csak románul beszél, mert nekik így könnyebb..

Stefániát nem zavarja csángós beszéde, szereti azt mondani, hogy ő moldvai csángó magyar, az otthoni keveréknyelv számára természetes, miként az is, hogy egyetem után visszatér Moldvába. A nyáron gyakorlatozott a bákói csángó szövetségnél, megtetszett, hívták is, hogy menjen haza, úgy döntött, ezért a mesterit távoktatásban kezdi meg.

Lábnyiki falukép

A Pitanka szociális konyha

Mielőtt Bacoi Gabriel helyi hagyományőrzőt, néptáncoktatót otthonában kérdezném, mennyire élnek még a népzenei és tánchagyományok a faluban, a Magyar Házban működő Pitanka szociális konyha főztjét kóstolom meg ebédidőben, ahol a naponta kiszállított nyolcvan adag mellett a gyermekeknek is főznek. A tavaly ősztől működő szociális konyha létrehozása régi terve a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének, mert úgy vélik, a nincstelen időseket is segíteni kell, akik felneveltek öt-hat gyermeket és öregségükre egyedül maradtak.

George Fărcaș konyhafőnök gondol a gyermekekre is, ezért úgy állítja össze a menüt, hogy mindenkinek jó legyen. A faluban egy idős embertől megtudtuk, az elején féltek, hogy a magyarok elviszik a pénzüket, ezért nem kértek a szociális ebédből, de belátták, csak segíteni akarnak és nem kérnek pénzt, ingyen adják. A napi nyolcvan adag 90 százalékát Lábnyikban viszik az idősekhez, de néhány Nănești-i és Văleni-i öreget is támogatnak a községben.

Közös tánc a guzsalyasban

Hagyományőrzés

Bacoi Gabriellel nehéz volt időpontot egyeztetni, ottjártam napján dél­előtt erdőltek, amikor a szekér fával megérkeztek a faluba, le kellett üríteni, otthon várta az ebéd, utána öltözködés csángó viseletbe, indultak Külsőrekecsinbe a nyolcadik alkalommal szervezett, Elindultam este guzsalyasba elnevezésű találkozóra.

Gabriel korábban építkezésben dolgozott, hét éve alkalmazottja a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének, énekeket és táncot tanít a gyermekeknek és felnőtteknek. Kicsi gyermekként a lakodalmakban lopta el a táncot az öregektől, s bár nem tudott jól „csapkodni” (csapásolni), könnyen ráállt a lába a táncra, azóta is nagyon szeret táncolni. Feleségével csángósan, két fiával románul beszél, akik értenek magyarul, de a román iskola miatt így könnyebb nekik – mondotta.

Gabrieltől megtudtuk, hogy a helyi plébános és a polgármester nem nézi jó szemmel a magyar oktatást, a papnak a hagyományőrző csoport tevékenysége sem tetszik, idén nem engedte el a gyermekeket egy táborba, mert készülniük kellett elsőáldozásra és bérmálásra. „Az az egy hét nem tett volna semmit, aki akar, úgyis tanul, de a pap nem engedett” – mondta Bacoi Gabriel. A lábnyikiak nem járnak a havi egy bákói magyar misére, azt mondják, a plébánosnak alig van még hátra egy-két éve a lábnyiki szolgálatból, nem akarják magukra haragítani. A falu lakosságának tíz-tizenöt százaléka vallja magát románnak, de a családok mindenikében a román a beszélt nyelv a gyermekekkel.

Ők a tanítványok – fiatal zenészek a guzsalyastalálkozón

Összefogóztak Külsőrekecsinben

A diákok anyanyelvi, versmondó és népdaléneklő versenyei, a táborok, pedagógusképzések mellett évente három nagy eseményt szervez a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége. Az ősz eleji Csángó Tánc és Hujjogató Fesztivál, a novemberi Elindultam este guzsalyasba és a farsangzáró Csontkirály és Babkirály rendezvény megmozgatja az összes olyan csángó falut, ahol az MCSMSZ valamelyik programja révén jelen van. Ilyenkor több százan – a bákói farsangzárón ezernél is többen – vesznek részt, bemutatkoznak a hagyományőrző csoportok, nem hiányzik a csángó galuska és a közös tánc sem.

Az idei guzalyastalálkozót november 16-án tartották Külsőrekecsinben, ez volt a nyolcadik, a helyiek úgy tartják, „ezen a napon összefogóztak a csángó falvak”. A helyiekkel együtt huszonhét faluból vettek részt a hagyományőrzők, közülük a lujzikalagori, szőlőhegyi, külsőrekecsini, dioszéni, dioszegi, lészpedi, ferdinándújfalusi és a csíkfalusiak mutattak be énekes, táncos műsort. A csoportokat a hangszer- és táncoktatók kísérték, a felnőtt zenészek mellett muzsikáltak tanítványaik is. Jó volt látni, hogy egyre több a fiatal, a közös táncba beállnak a gyermekek is.

Fogynak az aktív idősek, betegség miatt távol maradnak, de a falujukban még jelen vannak a közösségi eseményeken. Nem úgy Bogdán Gatu Klára magyarfalusi hagyományőrző, tanító, aki ahová el tud menni, mindenütt jelen van, hetvenöt évesen is fontosnak tartja, hogy amit tud, átadja a fiataloknak. A guzsalyastalálkozón régi ismerősként szólítottam meg, és elégtétellel mondta: harminc évvel ezelőtt nem gondolta, hogy „még egyszer össze lehet gyűjteni a csángó világot”, mert „úgy ki volt veszve minden, úgy elveszett volt ez a hagyomány, a csángó dolgok, hogy senki nem vetett ügyet erre, de mi­óta a magyarok felkerestek, segélnek, attólta vannak ezek. Minden falu megmutítsa az ő táncát, az ő beszédjit.” Klári néni beszélt arról, hogy régebb, amikor táncot tartottak, először szólni kellett a rendőrségnek, a papnak, voltak, akik féltek megmutatni magyarságukat, és most annak örvend, hogy nem kell szólni senkinek, mert „mindenki tudja, hogy így kell menni eléfelé”.