Év elején a községgazdákIdén négy székely kaput állítanak

2009. február 24., kedd, Faluvilág
Beszélgetés BÖLÖNI DÁVID csernátoni polgármesterrel

Bölöni Dávid huszadik éve vezeti a nagyközséget. Az ötvenkét éves állattenyésztő mérnöknek falusfelei öt alkalommal szavaztak már bizalmat. Kézdiszéken ő a rangidős községvezető. Nem a szavak, hanem a tettek embere, aki munkaidejének nagy részét nem irodájában, hanem terepen, a község területén tölti. Ha nincs Csernátonban, akkor Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, vagy éppen Bukarestben intézi a község ügyes-bajos dolgait.

Év eleji beszélgetésünk során a múlt évi megvalósításokról, az idei tervekről, a sikerekről és kudarcokról, a skanzen sorsáról, valamint a nagyobb beruházásokról érdeklődtünk.

Bölöni Dávid: — Szerintem eredményes esztendőt zártunk, és itt elsősorban a község infrastruktúrájának a fejlesztésére gondolok. Tavaly közel nyolc kilométeres szakaszra került aszfaltszőnyeg a központtól az egykori gép- és traktorállomásnál levő hídig, az Ikafalva felé vezető utat pedig teljes egészében sikerült befejezni, amit én sem nagyon hittem, hiszen nagyon sok pénzbe került. Betonpiskóta-járdát rakattunk Alsócsernáton központjában és a sportcsarnok környékén, valamint Felsőcsernátonban az emlékmű és a Végh Antal-iskola közötti szakaszon, ahol az esővíz-csatornázást is megoldottuk. A múlt év legnagyobb beruházása a sportcsarnok volt, amit az ősszel adtunk át rendeltetésének. Az épület közművesítése ránk hárult, a víz- és villanyvezetést önerőből oldottuk meg. A felsőcsernátoni iskolánál átadtuk a tornatermet, a vizes blokkot két öltözővel és korszerű mosdóval. A 7-es kormányrendelet alapján történő vízvezetésre csak szeptemberben sikerült megkötni a szerződést, az ősz folyamán a licitet megnyerő cég keményen dolgozott, lefektettek nyolc kilométer vezetéket, a gátat is elkészítették, és a víztartály alapzatát is megöntötték. A vízvezetés hatvan százalékban készült el, és én reménykedem abban, hogy a munkálatot idén is folytatni tudjuk. Ha megkapjuk a szükséges pénzt, négy-öt hónap alatt teljesen be lehetne fejezni, majd az útburkolat rendbetétele következne. Felsőcsernátonban tavaly adtuk át a közösségi házat, melynek javításába százezer lejjel szálltunk be. Albisban nagyobb beruházásra nem került sor, ellenben elkészítettük egy faluház tervét, amit idén szeretnénk felépíteni. Albis víz- és szennyvíz-csatornázásának terve is elkészült, most már csak pénz kell hozzá. Ikafalva vízhálózatterve is kész, csatornázásról csak azt követően lehet szó. Tavaly nem sikerült felállítani a tervezett négy székely kaput, amíg kibélyegeztettük a szükséges faanyagot, eltelt a nyár. Most már a faanyag a múzeum udvarán. Ikafalván nem sikerült megvalósítani a négyszáz kilométeres belső útszakasz tervezett javítását.

— Idei tervek?

— Egy huszonnégy lakrészes tömbházat tervezünk Alsó­csernátonban fiatal házasok számára. Építése idén elkezdődik. A posta mögött egy huszonnyolc áras területet vásároltunk a célra. Idénre a csatornázásra pályáztunk, tavaly a Fenek nevű falurészen az ülepítő számára területet vásároltunk. A megvalósíthatósági tanulmányban a községközpont főbb utcái szerepelnek két ágon. A kormányprogram keretében négy kilométeres útszakasz aszfaltozása, sáncok és járdák elkészítése, valamint a régi községháza, a hajdani István Dániel-udvarház felújítása is szerepel. Idén felállítjuk a négy székely kaput Csernáton négy településének főbejáratához. A nemzeti útra egy sem kerül. Alsócsernátonban a gyógyszertártól százötven méterre állítjuk fel az egyiket. A kapuk a múzeum udvarán készülnek el, egyet Réthy Zoltán farag ki, a többit is helybeli faragók készítik el a Haszmann fivérek irányítása alatt. Mi nem akarunk méretekben senkivel sem versenyezni, a kapuk arányosak lesznek, tudomásom szerint a szélességük nyolc méter.

— Hogy állnak a tulajdonjog visszaállításával?

— Az erdők visszaszolgáltatása száz százalékban megtörtént, az üzemterv pedig kilencvenöt százalékban készült el. A mezőgazdasági területekkel szintén jól állunk, ami területünk volt, mindenhol megtörtént a birtokba helyezés, de még mindig szükségünk lenne ötszáz hektárra, hogy minden igényt ki tudjunk elégíteni.

— Hogyan látja a Haszmann Pál Múzeum jövőjét, létét?

— Erre a kérdésre nem tudok konkrét választ adni. A múzeumnak a községben kell maradnia, attól függetlenül, hogy elköltözik-e vagy sem a jelenlegi helyéről. A gond az, hogy nincs bő választék a helyet illetően. Egyetlen kúria, mely megfelelne múzeumnak, az a Domokos Mihály-féle udvarház lenne. A legideálisabb megoldás az volna, ha a múzeum helyben maradhatna, és ki lehetne fizetni az örökösöket. A skanzen elköltöztetése jelentené a legnagyobb gondot, hiszen nem biztos, hogy azokat a régi házakat újra lehetne építeni.

— Kézdiszéken Csernáton az egyetlen község, ahol eddig nem szerveztek falunapokat.

— Az utóbbi két esztendőben objektív okok miatt még művelődési napokat sem tartottunk, de az idén július 4-én és 5-én megszervezzük a falunapokat. Akkor szándékszunk legalább egy székely kaput felavatni, de az is lehet, hogy kettőt.

Lejegyezte: IOCHOM ISTVÁN

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen lesz a járvány negyedik hulláma?







eredmények
szavazatok száma 839
szavazógép
2009-02-24: Közélet - x:

Új terv a kórház korszerűsítésére - Farcádi Botond

Nem lesz könnyű az idei év a Kovászna Megyei Tanács számára, hiszen a kormány által nemrég kidolgozott költségvetés szerint kevesebb pénzből kell gazdálkodnia, mint tavaly, a kabinet visszavette a 2008-ban kiutalt kormánytámogatásokat ― miközben körülbelül tízmillió lejjel tartozik a helyi önkormányzatoknak bizonyos befejezett, ám ki nem fizetett munkálatokért ―, a pénzhiány pedig az uniós alapok lehívását is nehezíti, hiszen az utólag finanszírozott pályázatok esetében az önkormányzatnak jelentős összeget kell biztosítania a forgóalapban.
2009-02-24: Közélet - x:

Kié a babér s kié a bírság? - Váry O. Péter

„A sepsiszentgyörgyi önkormányzatban jó az együttműködésem a Magyar Polgári Párt képviselőivel, ezt azonban nehezíti, hogy olyan MPP-s politikusok, akik nem tagjai a helyi tanácsnak, folyamatosan támadják az RMDSZ-t, úgy tűnik, az az érdekük, hogy az önkormányzatban se legyen jó az együttműködés a két magyar alakulat között" — nyilatkozta Antal Árpád András, anélkül azonban, hogy megnevezte volna, kire/kikre utal.