Békési levelekFelhős öröm

2024. december 6., péntek, Jegyzet
Pálmai Tamás

Nagy sikert aratott a XX. Békési Kalendárium átadása, ahová köszöntő levelet írtam, mert Sepsiszentgyörgyön voltam Bandi bátyám 85. születésnapján, amely ugyancsak szívmelengetően zajlott le. Utóbbi kicsit a másnapi romániai parlamenti választások árnyékában, ahol bizony valóban az ottani magyar lét jövője volt a tét. Ám ez az esemény is jól sikerült a mi szempontunkból, bár nem felhőtlenül.

A politika egén összecsomósodott pára egy részét a szélsőségekre leadott, egyharmadnál több szavazat szülte. Ám ennek is megvan a magyarázata, ha a külföldön leadott szavazatokat nézzük, ahol ezek a formációk taroltak. Vajon a több millió külföldre kényszerült lett hirtelen ultranacionalista? Vagy a romániai „tiktokozó” fiatalok lettek azzá? Nyilvánvalóan nem. Ezek a voksok egyértelműen a mai hatalmat képviselők elleni protestszavazatok. Hiszen ha otthon meg lehetne élni az aktív korúaknak, ha volna hazai perspektíva a fiataloknak, senki sem menne kényszerűen külföldre, nem szakadna el a családjától, bármennyit is fizetnek érte.

Az örvendezés felemelő érzését elhomályosító felhőképződmény másik részét a mai Románia határain túl élő kettős állampolgárok szavazáson való csekély részvétele adta. Pedig annyira lelkesen írtam a Háromszék főszerkesztőjének, hogy mikor a gyulai konzulátuson leadtam voksomat, jó mozgást észleltem ott. De úgy látszik, hogy a relatív jólét sokakkal feledtette gyökereik megkívánta felelősségüket. Ami pedig kétszer akkora bűn, mint ha az otthon maradottak közül nem ment volna el valaki választani.

Hogy mégse legyen baljós a vége az előbbi megállapításnak, arról a ma délután hazafelé menet Békés központjában vásárolt kürtőskalács majszolása közben a Duna tévében látottak tehetnek. Egy 2008-ban készült Élő népzene adás megismétlését néztem, s átforrósodott a szívem, hiszen a XX. sepsiszentgyörgyi népzene- és néptánctalálkozó öreg táncosait láthattam. Köztük a csíkszentdomokosiakat, akik épp a zeppelt járták, azt a táncot, amellyel a még nagyon frissen felkontyolt kicsi feleségemet szédítették el teljesen a falu jeles táncosai. De a gyimesi csángó párok férfiain feszülő hímzett mellények(lajbik) sem önmagukban voltak szépek, hanem a gyönyörűséges békési szűrhímzést juttatták eszembe, s idézték fel a nagyon felemelő itthonról haza érzést. Azaz az együvé tartozásét, a határtalan hazáét, mely még érthetőbbé teszi a dunaszerdahelyi focicsapat stadionjában himnuszként felhangzó szépséges és megrendítő dal lényegét: mi egy vérből valók vagyunk!

Ezt az érzést, ezt a vitathatatlan tényt nem vitathatja el semmi, ennek nagyszerűségét nem árnyékolhatja be bármily apátia, viharfelhő. Ez velünk születik és bennünk lesz mindörökre bármilyen álcivilizációs felhő árnyéka takarná is el.

 

Fotó: Albert Levente

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 568
szavazógép
2024-12-06: Belföld - :

Ne rajtunk múljon! (Mai levelünk)

Bevallom, hogy nem akartam véleményt nyilvánítani a romániai államelnök-választás második fordulójával kapcsolatban, azonban a magyar nyelvű közösségi oldalak böngészése szándékom megváltoztatására kényszerített. Rádöbbentett ugyanis, hogy a honfitársaim többsége még mindig tanácstalan a teendők tekintetében, a kialakított állásponttal rendelkezők jelentős része pedig meglátásom szerint rossz irányba befolyásolja őket.
2024-12-06: Közélet - :

Szállj le rólam!

Az iskolai bántalmazás, zaklatás, agresszió megelőzése céljából mentálhigiénés tevékenységeket szerveztünk a Székely Mikó Kollégium 7. osztályos diákjai számára a jelen tanév első két modulja alatt.