Alapfokon megnyerték a medvepert

2024. december 9., hétfő, Közélet

Megnyertük a medvepert – adta hírül Kovászna Megye Tanácsa pénteken. A sajtóközleményben hozzátették: megalapozatlannak tartja és visszautasította a Brassó Megyei Törvényszék a Visszaélések Elleni Küzdelemért Egyesület (ACA) feljelentését.

  • Képünk illusztráció. Fotó: Schlett Olivér
    Képünk illusztráció. Fotó: Schlett Olivér

A brassói civil tömörülés a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség ellen nyújtott be feljelentést, hogy függesszék fel a prevenciós és beavatkozási kvóta alapján kiadott medvekilövési engedélyeket. Az emberek védelmére hivatkozva Kovászna Megye Tanácsa is belépett a perbe.

„Mi úgy gondoljuk, hogy az emberek élete az első, és ezt senki nem kérdőjelezheti meg. Ezért léptünk be ebbe a perbe, ahogy Zabola, Ozsodola, Lemhény, Bardoc, Sepsikőröspatak, Réty és Uzon községek, kilenc vadász­egyesület és két állattartó egyesület is” – nyilatkozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette: „Közösen álltunk ki a medvepopuláció szabályozása és a veszélyes egyedek azonnali kiemelése mellett. Nem értünk egyet azzal, hogy olyan sötétzöld egyesületek, amelyek be sincsenek jegyezve jogi személyként, megpróbálják mindenféle perekkel ellehetetleníteni a felelős vadgazdálkodást, amire végre a törvény lehetőséget ad.” A tanácselnök örömét fejezte ki, hogy a bíróság is ugyanígy gondolta, és az emberek védelmében hozta meg döntését.

A közleményben jelzik, a medvék száma Háromszéken tíz év alatt megduplázódott, míg 2013-ban 1045 egyedet tartottak számon, 2024-ben már 2263 egyeddel számolnak. A szakemberek szerint 550–600 medvét bír meg a megye területe anélkül, hogy az emberek konfliktusba kerülnének a vaddal.

A bíróságok honlapján közölték, hogy a pénteki döntés öt napon belül megfellebbezhető. Ugyanabból a forrásból jelezzük, a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség mellett az alperesek között szerepel még az ojtozi Musát, a kézdialmási Fux-Nyíres, az ozsdolai Botos, a felsőrákosi Somos, a sepsiszentgyörgyi Dél-Hargita és a sepsibodoki vadászegyesület.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 437
szavazógép
2024-12-09: Belföld - :

Leghamarabb három hónap múlva szavazunk (Érvénytelenített elnökválasztás)

Az alkotmánybíróság pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy érvényteleníti az elnökválasztás első fordulójának eredményeit, és az elnökválasztás a nulláról indul, beleértve a választási kampány lebonyolításának programját is.
2024-12-09: Közélet - :

Ajándékozott a Lábbusz-Mikulás

Rendhagyó módon nem a Mikó Imre-szobor, hanem a főtéri Sepsi felirat előtt futottak össze pénteken a lábbuszjáratok.