Mint azt már annak idején hírül adtuk, hétszeri halasztás után szeptember 17-én az igazságügyi minisztérium honlapján a kézdivásárhelyi bíróság közzétette az alapfokú ítélet kivonatát a 2019 óta a román államot képviselő pénzügyminisztérium és az ozsdolai Láros Közsbirtokosság között zajló perben.
A román állam a pénzügyminisztériumon keresztül azért indított pert az ozsdolai közbirtokosság ellen, mert álláspontjuk szerint a közel 2600 hektár erdőt törvénytelenül kaptak vissza, mivel azt nem 1948-ban államosították, hanem már a két világháború közötti időszakban megtörtént annak kisajátítása, és a közbirtokosság meg is kapta annak ellenértékét. Az ozsdolaiak meglátása szerint azonban egy kisajátítási folyamat valóban elkezdődött 1923-ban, ám az 1948-ig nem zárult le, mert több rendben is pereltek ellene, és pénzt sem kaptak soha erdőikért. A pereskedés Kézdivásárhelyen 2019. április 2-án kezdődött és 26 tárgyalás után idén június 25-én ért véget.
A 2024/673-as számú alapfokú ítélet nem volt jogerős, mivel hiányzott a meghozott döntés indoklása, amit csak december 4-én hoztak nyilvánossága, akkor vette át a 47 oldalas végzést Lukács Attila, az ozsdolai Láros Közbirtokosság tagja. A közbirtokosságnak december 4-től kezdődően harminc nap áll rendelkezésére megfellebbezni a megyei törvényszéken a számukra kedvezőtlen ítéletet. A bíróság elrendelte a Láros Közbirtokosság 2571,3 hektár erdős területére szóló birtoklevelek, illetve az ezzel kapcsolatos helyi és megyei földtulajdonjog-megállapító bizottsági határozatok semmissé nyilvánítását, valamint a telekkönyvi kiigazításokat.
Ha a megyei törvényszéken megerősítik a kézdivásárhelyi bíróság ítéletét, az jogerőre lép, a Láros Közbirtokosság erdőterületei pedig állami tulajdonba, a Romsilva állami erdészet ügykezelésébe kerülnek. Mivel az eljárás a kézdivásárhelyi bíróságon kezdődött meg, az itt meghozott döntés után az ozsdolaiak számára csak egyetlen fellebbezési lehetőség marad, a Kovászna Megyei Törvényszék, tehát sem a Brassói Táblabírósághoz, sem a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez nem fordulhatnak.
Az ügy érdekessége, hogy az ugyanazon a telekkönyvben szereplő, az 1968-as megyésítéskor Vrancea megyébe átkerült 1668,86 hektár erdő sorsáról nem esik szó, azt nem államosítják vissza...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.