Pénteken este nagyszámú érdeklődő jelenlétében nyílt meg a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ emeleti dísztermében Mester és tanítványok címmel Koszta Ervin festőművész, a kantai Nagy Mózes Főgimnázium rajztanára és három tehetséges tanítványa, a tizedikes Hella Johanna és Constantinescu Júlia, valamint a hetedikes Márton Zselyke közös festészeti kiállítása.
A közös tárlatot Koszta Ervin felkérésére egykori kantabeli tanárkollégája, a Bod Péter Tanítóképző jelenlegi magyartanára, Deák Ferenc műkritikus nyitotta meg, arra emlékeztetve hallgatóságát, hogy az első mester és tanítvány tárlatra kilenc évvel ezelőtt került sor ugyanabban a teremben, amikor Koszta Ervin Szász Barbarával állított ki. Azóta a tehetséges tanítvány elvégezte a képzőművészeti főiskolát, és jelenleg a Bod Péter Tanítóképző rajztanára.
Deák Ferenc elmondta: a közös kiállítás egy felemelő érzés lehet a tanítványoknak, hiszen tanáruk sorsközösséget vállalt velük, megerősítve őket abban a hitükben, hogy ők ebben jók. „A kiállított festmények nagyon erőteljesen viselik Koszta Ervin személyiségének jegyeit. Egyéni stílusának fő jegye a színhasználat, amit a vörösből visz át a zöldbe, félúton a barnánál pedig megáll. Amelyben benne van a melankólia, de megjelenik a fény útja is” – hangsúlyozta a műkritikus, majd Koszta Ervin három tanítványának alkotásait értékelte, Márton Zselyke festményein a légies finomságot, Hella Johanna képein a biztonságérzetet, Constantinescu Júlia munkáin pedig a feszültséget, a kontrasztot, a súlyos, üres tereket emelve ki.
A művészpalánták a közönséget is bevonták az alkotói munkába, arra kérve őket, hogy két szövettekercsre írjanak, rajzoljanak bármit. Az elkészült performance-ot két fehér képkeretre rögzítették. A megnyitón három, az alkalomhoz illő énekszámmal közreműködött a Dezső Zelinda zenetanár által irányított népes iskolai zenekar.
A tárlat december 16-ig látogatható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.