Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke kedden, a labdarúgás világnapján a Sepsi Rádió vendége volt, ahol többek között beszélt a kupabúcsúról, a bajnokságról és a sérült játékosokról. Közben a sepsiszentgyörgyi klub közösségi oldalán bejelentette, hogy Niczuly Roland meghosszabbította szerződését, az új megállapodás pedig 2027 nyaráig szól. A kézdivásárhelyi hálóőr 2016-ban érkezett Háromszékre, azóta minden sorozatot figyelembe véve 288 mérkőzésen védte a székelyföldi csapat kapuját.
A sepsiszentgyörgyi csapatnak idén még három mérkőzése lesz: december 14-én, szombaton 17 órától az Universitatea Craiova vendégeként játszik a SuperLiga 20. fordulójában, aztán december 17-én, kedden 20 órától a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Román Kupa csoportkörének utolsó, harmadik körében. A háromszéki együttes az évet hazai környezetben zárja, december 20-án, pénteken 19 órától a jelenleg listavezető Kolozsvári Universitatea érkezik a Sepsi OSK Arénába a bajnokság 21. játéknapján.
A klubelnök beszélt a kupabúcsúról, kiemelve, a Gyulafehérvári Unirea elleni mérkőzés előtt a vezetőedző úgy döntött, hogy néhány alapembernek szüksége van pihenésre, ezért azoknak adott lehetőséget, akik máskor kevesebbet játszottak, illetve csatlakoztak utánpótláskorú labdarúgók. Mivel harmadosztályú ellenféllel kerültek szembe, azt gondolták, hogy tartalékos felállásban is képesek legyőzni, viszont csalódniuk kellett, ezzel pedig elúsztak a továbbjutási esélyek, ennek fényében a másodosztályú Resicabányai CSU otthonába is hasonló felállásban utaztak. Kijelentette, a klub számára fontosabb volt az FC Rapid felülmúlása a bajnokságban, mert ezáltal a táblázatban nem szakadtak le az élmezőnytől. Előrevetítette, hogy a Galaci Oțelul elleni, idegenbeli kupameccsre szintén több alapember nélkül látogatnak, hiszen három nappal később újabb rendkívül fontos bajnoki következik.
„Láttam, hogy többen negatívan véleményezték a vezetőedző döntéseit, viszont ahogy mondani szoktuk, valamit valamiért: beáldoztuk a Román Kupát azért, hogy teljesítsük a célunkat. Reméljük, sikerül véghezvinni, amit elterveztünk, mert csak így lesz értelme ennek. A nyáron a játékosok fizikai állapota hagyott kívánnivalót, viszont az utóbbi időben egyre jobban teljesítenek, az utolsó percekben is bírják az iramot. Szeretném, ha az utolsó két bajnoki mérkőzésen sikerülne négy pontot szerezni, amivel nagy lépést tehetnénk a felsőházi rájátszás felé. Ha mindkettőt elveszítjük, akkor nehéz helyzetbe hozzuk magunkat, ugyanis a hátralévő kilenc találkozón nagyon kellene kapaszkodnunk” – fogalmazott Diószegi László.
A székelyföldi együttesre hét nap alatt három mérkőzés vár, ezeknek az egészségügyi gondok miatt szűkös játékoskerettel vágnak neki. Isnik Alimi sérülése súlyosabb, mint gondolták, ezért januárig nem lesz bevethető, akárcsak Gabriel Debeljuh, aki Olaszországban végzi a rehabilitációt. Branislav Niňaj térdproblémákkal küzd, Bukarestbe vitték kivizsgálásra, emiatt egyelőre a szlovák hátvéd sorsa is kérdéses, nem biztos, hogy az Universitatea Craiova ellen pályára léphet. Diószegi László hozzátette, Nicolae Păun játékára továbbra sem számíthatnak, úgy véli, az is megtörténhet, hogy ebben az idényben nem ölti magára a piros-fehér mezt.
„Valentin Suciu irányításával 11 mérkőzést játszottunk a bajnokságban, ezek közül mindössze kettőt veszítettünk, és háromszor döntetlen született. Ha ezt a sorozatot sikerül folytatnunk januárban is, akkor meglenne a felsőházi rájátszásba jutás. Jelenleg négy pont a hátrányunk a listavezető mögött, ami nem ledolgozhatatlan, főleg, hogy a playoffban felezik a pontokat. Télen hoznunk kell négy játékost, akik meghatározóak lehetnek a folytatásban. Denis Ciobotariu nyárig a Sepsi OSK játékosa, hacsak nem kapunk érte olyan ajánlatot, amiért érdemes lenne elengedni, illetve pótolni tudnánk a következő átigazolási időszakban, viszont mindent megteszünk, hogy megtartsuk” – mondta a klubelnök.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.