Több mint tízezer embert, nyolc kézdiszéki települést érintő döntést hozott hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. A testület tagjai egyhangúlag megszavazták, hogy a Lemhény és Kézdiszentlélek közötti megyei út újjáépítésére pályázatot nyújtsanak be a Központi Fejlesztési Régióhoz. A munkálat összértéke 184 millió lej, ebből a megyei önkormányzat hozzájárulása meghaladja a 3,3 millió lejt. A pályázatot várhatóan a jövő év első felében bírálják el.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a szavazást megelőzően elmondta: a 114-es megyei út egy 19 kilométeres szakaszáról van szó, mely Lemhényből indul, az országúttól, Kézdialmáson, Csomortánon, Esztelneken, Kurtapatakon, Bélafalván, Kézdiszentkereszten áthaladva Kézdiszentléleken csatlakozik ismét az országútba. Teljes körű korszerűsítést terveznek, bicikliúttal és járdával az egész szakaszon. Az érintett településeken a közvilágítási rendszert is megújítják, kialakítják, emellett vasúti átkelőt és három új hidat építenek, egyiket Kézdiszentléleken a Kászon-patakán. Ugyanakkor a pályázat tartalmaz parkolókat, elektromos töltőállomásokat, kivilágított gyalogátkelőket, kerékpárjavító pontokat, járműmérlegrendszert.
A megyei képviselőtestület a majdani munkálatokhoz kapcsolódóan egy további döntést is hozott a tegnapi ülésen, eszerint Kézdiszentléleken a 114-es megyei úton található, a Kászon-patakán átívelő híd átkerül Kovászna megye közvagyonából Kovászna megye magánvagyonába annak érdekében, hogy le tudják majd bontani s újat építeni helyette. Tamás Sándor ennek kapcsán rámutatott, a község lakóinak egyelőre nem kell számítaniuk arra, hogy a hidat elbontják, erre csak a munkálatok elkezdésekor kerül sor.
A megyei önkormányzat a pályázatba belefoglalt a Kézdialmás és Lemhény községhez tartozó, a perkői műemlék templomhoz vezető két földutat is. Ezeket is korszerűsítik a nagyberuházás keretében, így a zarándokhelyhez megfelelő elérést tudnak majd biztosítani a megyei útról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.