MegjelentVértelen vértanúk

Galbács Pál utószavában írja: „Romániában köztéri emlékeink 1918 őszén elkezdett eszeveszett pusztítását se szeri, se száma magyarsággyötrő módszerek követték. Hogyha harmincöt évvel ezelőtt a szoborrombolások szellemének következetes örökösei kibuknak a hatalomból, akkor manapság nem lehetne hír a magyar hősök nyughelyének meggya­lázása, a magyarsága miatt félholtra vert fiatal sportoló, a sportrendezvények magyargyűlölő rigmusai, anyanyelvem gyalázatos államelnöki kigúnyolása, és az sem, hogy Bukarestben „nemzetbiztonsági kockázat” a ragadványnevem, csupán csak azért, mert magyar vagyok. (…) A tartós társadalmi béke számos előfeltétele közül íme kettő: Legyünk megértők, be- és elfogadók, barátságosak, együttérzők, elnézően türelmesek és türelmesen elnézők másokkal szemben. Egyszóval toleránsak. Mások legyenek megértők, be- és elfogadók, barátságosak, együttérzők, elnézően türelmesek és türelmesen elnézők velünk szemben. Egyszóval toleránsak. Hogyha ez a nyilvánvalóan észszerű páros aránytalanul működik, akkor az egyik fél épített tárgyi és szellemi öröksége előbb-utóbb óhatatlanul lebontatik.”

A könyv az impérium- és ideológiai változásoknak áldozatul esett köztéri alkotásokról, azok kálváriájáról, néha újjáéledéséről is szól. Ám kiviláglik belőle, hogy évszázados szétszabdaltságunk dacára, vértelen vértanúink megsemmisítése ellenére a magyar nemzettudat él, mert élni akar.

A könyv terjedelme 400 oldal, közel harmadát korabeli fényképek teszik ki. Harmincnál több szerzője között az erdélyieken kívül van magyarországi, horvátországi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai is. A háromszékiek: Bedő Zoltán, Galbács Pál, Gazda Zoltán, Hecser László, Préda Barna, Szekeres Attila, Tóth László, Váry O. Péter. A témák között szerepel a sepsiszentgyörgyi és a zalánpataki országzászló, a rétyi honvédszobor, a kézdivásárhelyi Gábor Áron-szobor és a Kossuth-szobor, a Horthy Miklós kormányzónak Erdővidéken készített székely kapu, az esztelneki „csoda”.