Női kosárlabda, Nemzeti LigaTúlontúl egyszerű győzelem a sereghajtó Brassó ellen

2024. december 12., csütörtök, Sport

Nem okozott különösebb gondot a sereghajtó Brassói CSU legyőzése a bajnoki bronzérmes Sepsi-SIC együttesének, a zöld-fehérek 133–37 arányban egyszerűen leiskolázták a nyolc ifjúsági játékossal Sepsiszentgyörgyre látogató vendégeket. A Zoran Mikes edzette lányokra a hétvégén újabb mérkőzés vár, csapatunk szombaton 19 órától a Bukaresti Rapid alakulatát látja vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban.

  • Fotók: Miska Brigitta
    Fotók: Miska Brigitta

Két értékesített brassói büntető vezette fel a tegnapi roppant egyoldalú találkozót, amelynek a következő perceiben még felváltva pontoztak a csapatok (9–6). A 4. percben Johnson duplájával a Sepsi-SIC végleg átvette a vezetést, és innen már a zöld-fehérek kénye-kedve szerint alakult a mérkőzés. A 7. percben 11 ponttal vezetett a szentgyörgyi együttes (17–6), az első negyed 30–10-es állásnál ért véget. A második szakaszban is többnyire a mieink szórták a kosarakat, ám olykor a Cenk alattiak is elsüllyesztettek egyet-egyet, az edzőmeccs­szerű összecsapás első félideje után 44 pontos volt a házigazdák előnye (67–23).

A harmadik negyed a háromszékiek 14–0-s részsikerével rajtolt, a 30. percben pedig Popescu duplájával már 100 pont fölött jártak a háromszékiek, és ekkor már 73 pontos különbség volt a két gárda között (102–29). Az utolsó tíz perc is a Sepsi-SIC fölényes játékát hozta, a mieink ontották a pontokat, a brassói egyetemisták pedig futottak az eredmény után. A 38. percben már 90 pontos volt a háromszékiek előnye (127–37), a vége pedig 133–37 lett a Zoran Mikes irányította együttes javára, így csapatunk ismét vezeti a Nemzeti Liga rangsorát.

 

 

A Sepsi-SIC összes játékosa szerzett pontot a Brassó ellen, a legeredményesebbnek pedig a 23 egységig jutó Mérész bizonyult, a túloldalon pedig a 21 pontos Czimbalmos jeleskedett.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 7. forduló: Sepsi-SIC–Brassói CSU 133–37 (30–10, 37–13, 35–6, 31–8).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Mintegy 100 néző. Vezette: Andrei Badila, Cosmin Popa, Cristian Mocritchi. Sepsi-SIC: Mikes 11/3, Belegante 21/3, Nemes 16, Robinson 12/12, Johnson 6–Gereben 15/3, Popescu 6, Armanu 13/12, Cătinean 10, Mérész 23. Edző: Zoran Mikes. Brassói CSU: Czimbalmos 21, Moroșanu 10/3, Aldea 2, Lihaci 4, Vicol–Grămadă, Popovici, Rusu-Debu. Edző: Dan Calancea.

A további eredmények: Kolozsvári U–Bukaresti Rapid 69–94, Agronómia Bukarest–Târgoviște 40–69.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2024-12-12: Máról holnapra - Nagy D. István:

A cselek ideje lejárt

Az elmúlt harmincöt év legkeményebb vizsgája előtt áll a román politikum, legalábbis a hagyományosnak mondható, önmagát Európa-pártiként meghatározó része, és a megmérettetés legnehezebb szakasza ráadásul most következik.
2024-12-12: Sport - :

Legyőzte fővárosi riválisát az FK Csíkszereda (Labdarúgás, 2. Liga)

A listavezető FK Csíkszereda kedden hazai pályán 2–1-re győzött az FC Metaloglobus Bukarest ellen a másodosztályú labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában. Ilyés Róbert csapata idénybeli 12. sikerével őrzi négypontos előnyét a második helyet elfoglaló Bukaresti Steaua előtt. A Hargita megyei együttes a hétvégén utoljára lép pályára 2024-ben, szombaton 11 órától az FC Chindia Târgoviște otthonában játszik.