A magyar válogatott kedden 30–27-re kikapott a világbajnok, olimpiai ezüstérmes francia csapattól a magyar–osztrák–svájci közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó fordulójában, így a pénteki bécsi elődöntőben a norvég együttes ellen lép pályára.
A magyar együttes idegesen kezdett, a találkozó elején tehetetlen volt a világbajnok védekezésével szemben, négygólos francia vezetésnél a 9. percben időt is kért Golovin Vlagyimir. Klujber Katrin vette be először Laura Glauser kapuját, majd Vámos Petra kétszer is betalált akcióból (3–5). A franciák a labdaszerzéseik után Estelle Nze Minko révén gyors akciókat értékesítettek, beállóból is többször eredményesek voltak. Mindkét csapat sok hibával játszott, ám a francia válogatott előnyben tette ezt, és bár volt esély felzárkózni egy gólra, ilyenkor mindig hiba csúszott a gépezetbe, így a magyar kapitány kikérte a második idejét is a játékrész hajrája előtt.
Érkezett a pályára a keretbe frissen behívott balátlövő, Juhász Gréta, a közönség „Harcoljatok, harcoljatok!” buzdítása közepette Győri-Lukács Viktória bravúros gólt szerzett Szemerey Zsófi egészpályás indítása után, aki több fontos pillanatban is védeni tudott. A 27. perc elején már csak egy találat volt a lemaradás (10–11), a szünet előtti hajrában pedig – amelyben a magyar kapus ugyancsak betalált – összejött az egyenlítés is, a Főnix Aréna pedig szinte felrobbant a szurkolók hangorkánjától (13–13).
A második félidő két perc alatt három francia találattal indult, majd a kapuba becserélt Böde-Bíró Blanka védéssel mutatkozott be, a franciák hálóőre, Hatadou Sako is több, szélről érkező kísérletet hárított. Passzív jelzésnél látványos kínai figurából volt eredményes Győri-Lukács, Klujber Katrin pedig sorra értékesítette a hétmétereseket, két gólnál közelebb azonban sokáig nem sikerült zárkózni. Visszatért a kapuba a korábban a kispadon masszírozott Szemerey, mert 11 perccel a vége előtt ismét négy találat volt a franciák előnye (26–22). Ekkora volt a különbség a záró öt percbe lépve is, innen pedig már nem volt visszaút a magyar alakulatnak.
Az I. csoport végeredménye: 1. Franciaország 10 pont, 2. Magyarország 8 pont, 3. Svédország 4, 4. Montenegró 4, 5. Lengyelország 2, 6. Románia 2.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.