XI. TransNatura Nemzetközi Természetfotó-kiállítás Sepsiszentgyörgyön

2024. december 16., hétfő, Közélet

Harminc természetfotót felsorakoztató kiállítást nyitottak meg csütörtök este nagyszámú érdeklődő jelenlétében a sepsiszentgyörgyi Vadászati Múzeumban.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A Vadon Egyesület és a TransNatura Fotóklub nevében Demeter János elnök köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, a minden évben megrendezett TransNatura Nemzetközi Természetfotó-versenyre bárki benevezhet. Idén rekordév volt, 529 fotós jelentkezett, és az eddigi ötszáz-hatszáz pályamű helyett közel ezerhatszáz alkotást kellett értékelnie a háromtagú zsűrinek, Magdó Istvánnak, Ovi D. Popnak és Radisics Milánnak. Ebből a rengeteg fotóból választotta ki a zsűri a legjobb harmincat, mely a kiállítás törzsanyagát képezi, és ezekből kerültek ki az egyes kategóriák győztesei.

A kiírás a korábbi évekhez képest változott, az eddigi általános természetfotó és a fotósokat „provokáló” kategória – például a Repülés művészete – nem váltotta be az előzetes várakozásokat, így idén két kategóriában lehetett versenyezni: egyik a Vadállatok volt, a másik pedig Természet és tájak. A pályázási kedvet serkentő könnyítés volt, hogy minden versenyző a pályázott kategóriában az első három alkotást díjmentesen tölthette fel. Az elbírálásnál figyelembe veszik a technikai feltételek teljesítését, de van egy erős etikai oldal is, hogy például az állatokat nem lehet zavarni fényképezés közben.

Fontos, hogy főleg a fiatal fotósok lehetőséghez jussanak, megmutathassák munkáikat a nagyvilágnak – emelte ki Demeter János. Idén 1696 fotó érkezett be ötvenhét országból. Chilétől Izlandig, Kanadától Japánig számos ország képviseltette magát, sőt, olyanok is, amelyek között most konfliktus van, mint Oroszország és Ukrajna, valamint Kína és Tajvan. Tehát ez a természetfotó-kiállítás elérte a célját – mondotta a fotóklub elnöke –, egyrészt benne vagyunk egy világszintű, szakmai trendeket követő körforgásban, másrészt egyfajta békemissziót teljesítünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy a fent említett országok természetfotói szépen megférnek egymás mellett ebben a versenyben.

Ezután Demeter János rátért a díjazottak ismertetésére. Az említett két kategória mellett idén létrehoztak egy Vadon különdíjat, amit az indiai Soumya Ranjan Bhattacharyya nyert el Hegyek ura című alkotásával, valamint a közönségdíjat, melyet a felvidéki Horesnyik Ervin kapott meg Az eső hangja című fotójával. A Vadállatok kategóriát az anyaországi Máté Bence nyerte a Nincs itt helyed című alkotásával, a Természet és tájak kategóriát pedig a spanyolországi Daniel Viné Garcia a Füstölgő koponya című felvételével. A fődíjat a Dél-Afrikai Köztársaságban élő Williem Kruger vitte haza A sakál nyújtózás közben kapja el a pusztai tyúkot című alkotásával.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2024-12-16: Közélet - Bodor János:

Karácsonyvárás a sokszínűség jegyében

A kovásznai 1-es számú Napközi Otthon közössége a nemzeti és vallási sokszínűség jegyében közös karácsonyfa-díszítéssel hangolódott a karácsonyi ünnepekre.
2024-12-16: Közélet - Bartos Lóránt:

Bemutatták a Kézdilexikont

Erdély-szerte egyedülálló az a kezdeményezés, amely mögött pár lelkes háromszéki lokálpatrióta áll: munkájuknak köszönetően elkészült a Kézdivásárhelyről szóló első online adattár, a www.kezdilexikon.ro. A folyamatos fejlesztés alatt álló weboldalt a kézdivásárhelyi tanács legutóbbi ülésén is bemutatták, s mint kiderült, könyvben is kiadnák a helyi jellegű tudástárat.