Új fejezet kezdődik Sepsiszentgyörgy sporttörténetében: a megyeszékhelyi Sepsi Aréna a hétvégétől jégkorongmérkőzéseknek is méltó otthona lesz. December 21-én hivatalos keretek között kerül sor a jövő évi divízió 1/A jégkorong-világbajnokságnak otthont adó jégpálya nyitóünnepségére. A megnyitó szombaton 17 órakor kezdődik, a köszöntőbeszédek után Tóth Abigél, a Megasztár sepsiszentgyörgyi döntőse koncertezik, majd 19 órától a Háromszéki Ágyúsok játszanak rangadót a Bukaresti Steaua ellen a román bajnokság alapszakaszában. A háromszéki csapat vasárnap 19.30-tól újra összecsap a fővárosi együttessel.
A hétvégi megnyitóval kapcsolatban a szervezők sajtótájékoztatón közöltek részleteket, ahol elhangzott, nagy hangsúlyt helyeznek a látványvilágra, felszerelik és üzembe helyezik a kivetítőt, illetve a minőségi hang- és fénytechnikát, ugyanakkor az utánpótlás is szerephez jut, a programot pedig Tóth Abigél koncertje színesíti. Ezzel kapcsolatban a Megasztár sepsiszentgyörgyi döntőse elmondta, hálás és büszke, hogy az első fellépése szülővárosában lesz. Nehezen találja a szavakat, még mindig az elmúlt hetekben történtek hatása alatt áll, viszont nagyon örül az adódó lehetőségnek, és ígéri, emlékezetes előadással rukkol elő. Kiemelte, közreműködnek a Love To Dance táncosai és a Királypingvinek műkorcsolyázói, majd a mérkőzés előtt közönségtalálkozóra is sor kerül. Az eseményre (koncert és két meccs) a jegy 40 lejbe kerül, amelyet elővételben a bilete.ro oldalon lehet megvásárolni. 18 év alatt ingyenes a belépés, viszont a helyszínen vagy online helyjegyet szükséges váltani.
Jakab István Barna városmenedzser úgy fogalmazott: „A Sepsi Aréna új korszakot nyit városunk sport- és közösségi életében, hiszen mostantól méltó otthona lesz a jégkorongnak is, ezáltal új távlatok nyílnak meg előttünk. „Tavasszal a könyvet ünnepeltük, néhány hónapja a néptáncot, ezúttal pedig olyan mérföldkőhöz érkeztünk, amely Sepsiszentgyörgyöt felhelyezi a világ jégkorongtérképére, hiszen jövőben a divízió 1/A világbajnokság házigazdái leszünk.” Szerinte ez nem csak sportesemény, hanem büszke pillanat mindannyiunk számára, mivel városunk történetében először fogadunk ilyen rangos eseményt. „A Sepsi Aréna közösséget teremt, együtt élhetjük meg a pillanatokat, amelyek az embereket szolgálják” – zárta gondolatait.
Bodor Loránd, Miklós Ervin, Nagy Attila, Jakab István Barna és Tóth Abigél
„Nagyon büszke és meghatódott vagyok, mert májusban sikerült egy olyan pályázatot benyújtanunk Sepsiszentgyörgy, Kovászna megye és a Háromszéki Ágyúsok vezetőségével, amely nyerőnek bizonyult. Történelmet írunk, mert ilyen sportesemény még nem volt Háromszéken, ezzel pedig feltesszük Székelyföldet, Erdélyt és Romániát a jégkorongtérképre. A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) a héten két eseményt szervez a Sepsi Arénában: jégpályabejárás alkalmával ellenőrzik a részleteket, ugyanakkor módosításokat javasolnak, amelyeket a világbajnokságig kell kivitelezni. Ezzel párhuzamosan zajlik egy nemzetközi jégmesterképző, ahol a szakemberek megtanulhatják a legmagasabb szinten elkészíteni a jeget” – fogalmazott Nagy Attila, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke.
Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok elnöke elmondta, megtiszteltetés számukra, hogy a Román Jégkorongszövetséggel behozhatták Sepsiszentgyörgy életébe ezt a világbajnokságot. A kezdetektől hosszú távú terveik voltak, jelenleg is stratégiákban gondolkodnak, a világbajnokság pedig a háromszéki jégkorongnak egy lépcsőfoka, amelyet szeretnének megugrani. Jövő tavaszig felkészítik a multifunkcionális sportlétesítményt, és ki is próbálják, ezt a célt szolgálja a Román Kupa négyes döntőjének szervezése 2025. február 1-jén és 2-án. Igyekeznek rászoktatni a környékbeli embereket a jégkorongmérkőzésekre, ennek keretén belül a hétvégén szervezik a megnyitót.
Hétfőn 5 centiméteres volt a jég, csütörtökre befejezik a munkálatokat
Bodor Loránd, a Sepsi ReKreatív vezérigazgatója hozzátette, egy hónapja elkezdték a csövezet leterítését, és eljutottak oda, hogy már van öt centiméter jegük. Ehhez húszezer liter hűtőfolyadékra volt szükségük, amelyet egy mozdony nagyságú gép fagyasztott le. Jelenleg a palánkokat szerelik, így csütörtökre teljesen elkészül a jégpálya. Bejelentette, a közeljövőben a sátortetős műjégpályáról a közkorcsolyázás is átköltözik a Sepsi Arénába, a program pedig hamarosan elérhető lesz a Sepsi ReKreatív weboldalán és Facebook-oldalán.
A sajtótájékoztatón bemutatták a világbajnokság logóját, amelyen sárkányszem, hokibot és korong található. A sárkány a magyar és román nép mesevilágában is jelen van, illetve az ország színvilágát is tartalmazza, jégkorong-specifikus elemekkel kiegészülve. Modern és érdekes rendezvényt akarnak szervezni a 2527 férőhelyes Sepsi Arénában, elsősorban a gyerekeket szeretnék közel hozni a jégkoronghoz, viszont mindenkivel megszerettetnék ezt a sportágat. Nagy Attila a világbajnoksággal kapcsolatban elmondta, a napokban elkezdődik a bérletárusítás, a 15 találkozóra érvényes bérlet 350 lej, a VIP-belépő pedig 1000 lejbe kerül.