Az uniós agrárminiszterek tanácsának (Agrifish) december 9-én és 10-én Brüsszelben zajlott gyűlésén következtetéseket fogadtak el a 2027 utáni gazdaközpontú közös uniós agrárpolitikáról (KAP). Év végéig az Agrifish elnöki tisztségét betöltő Nagy István magyar agrárminiszter szerint ez fantasztikus siker, hiszen a mind a 27 tagállam minisztere által aláírt következtetések lendületet adnak az egész európai gazdatársadalomnak és segítik az agrárium versenyképességének megmaradását.
Nagy István azt szeretné, hogy a 2028-tól kezdődő agrárpolitika jóval gazdabarátabb és tudásalapú legyen. A nyár folyamán többször beszélt arról, hogy mivel év végéig Magyarország tölti be az unió soros elnökségét, mindent megtesz azért, hogy a következő hétéves agrárpolitika alapjait leszögezzék. Ne mások, például a zöldek (környezetvédők) vagy bürokraták és politikusok határozzák meg, hanem a gazdák, hogy mi kerül bele – nyilatkozta többször is.
Iránymutatás az Európai Bizottságnak
Az uniós agrárminiszterek szeptember 8. és 10. közötti budapesti informális találkozóján Nagy István javaslatára a 2027 utáni közös agrárpolitika keretrendszeréről is egyeztettek annak érdekében, hogy iránymutatást adjanak az ősszel felállt új Európai Bizottságnak a 2027 utáni KAP-ra vonatkozó jogszabályi javaslatok kidolgozásához. Az ülés egyik témája a Gazdaközpontú uniós mezőgazdaság: úton egy versenyképes, válságálló, fenntartható, gazdabarát és tudásalapú jövőbeli Közös Agrárpolitika felé volt.
A budapesti gyűlésen elhangzott, hogy az európai gazdáknak számos kihívással kellett megküzdeniük az elmúlt időszakban, így az éghajlatváltozás okozta rendkívüli időjárási eseményekkel, a magas input költségekkel, az orosz–ukrán háború negatív hatásaival, a harmadik országokból érkező növekvő import miatti piaci zavarokkal. Ezzel párhuzamosan egyre szigorúbb termelési előírásoknak kell megfelelniük és megnövekedett adminisztratív terhekkel kell megbirkózniuk. A gazdálkodóknak ezekre a kihívásokra európai szintű válaszokra van szükségük – szögezték le.
A magyar miniszter elkötelezett munkája meghozta az eredményét, így sikerült kidolgozni a 2027 utáni közös agrárpolitikára vonatkozó javaslatokat és következtetéseket, mely dokumentumot a decemberi találkozón mind a 27 tagország agrárminisztere aláírt.
Javaslatok és következtetések
Nagy István a december eleji tanácskozást követő sajtótájékoztatón elmondta, a következtetések hangsúlyozzák a KAP céljait, amelyek továbbra is érvényesek: a mezőgazdasági termelékenység növelése, a gazdák jövedelmének biztosítása, a piacok stabilizálása és a fogyasztók számára elfogadható árak biztosítása.
A mezőgazdasági termelők élelmezésbiztonságot garantáló munkája alapvető közjót jelent az EU állampolgárai számára – hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy az új KAP-nak globálisan is hozzá kell járulnia az élelmezésbiztonsághoz, valamint támogatnia kell a termelők versenyképességét. Ehhez célirányos és megfelelő forrásokra, kétpilléres struktúrára van szükség, amelyben a közvetlen támogatások és a vidékfejlesztési intézkedések kulcsszerepet kapnak. Fontos az alaptámogatások kiemelt szerepe, valamint a családi és kisgazdaságok támogatása, mint az európai mezőgazdasági modell alapértékei – taglalta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elfogadott következtetések szerint a szabályok egyszerűsítése érdekében csökkenteni kell a felesleges ellenőrzéseket és digitális technológiákkal szükséges könnyíteni a jelentéstételt. A fenntarthatóság terén elismerik a gazdák eddigi erőfeszítéseit és hangsúlyozzák: a zöld átállás csak megfelelő ösztönzőkkel és a gazdák bevonásával valósítható meg. Végül az ágazat válságállóságát is javítani kell, hatékonyabb válságkezelési intézkedések bevezetésével – foglalta össze Nagy István.
Véleménye szerint a december 9-i megállapodás a KAP jövőjéről nagyon fontos eredmény, mert az Európai Bizottság által indított stratégiai párbeszédben pontosan ellenkező vélemények fogalmazódtak meg. „Most egyensúlyt tudunk teremteni, és a legfontosabb üzenetet hangsúlyoztuk: egy önálló, erős, közös agrárpolitikai büdzsére van szükség” – tette hozzá.
Egy fontos csatát megnyertünk a magyar elnökség vezetésével a mezőgazdasági tanács ülésén Brüsszelben, az uniós agrárminiszterekkel megvédtük a gazdák támogatásait – mondta Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban. Ugyanakkor kiemelte: a veszély nem múlt el, Brüsszelben továbbra is azon vannak, hogy elvegyék a gazdák területalapú támogatását és azt Ukrajnának adják.
Egyértelmű üzenet
Nagy István szerint jelentős eredmény, hogy az uniós agrárminiszterek határozott, egyértelmű és világos üzenetet küldtek Brüsszelnek, hogy egyszerűbb, gazdabarát új támogatási rendszert várnak el az Európai Uniótól.
Az uniós agrárpolitika középpontjában a gazdálkodóknak kell állniuk, ezért elkülönített és megfelelő forrásokra van szükség annak érdekében, hogy a KAP teljesíteni tudja sokrétű céljait. A területalapú támogatásokat a jövőben is fenn kell tartani, hogy a gazdák jövedelme biztosított legyen – emelte ki Nagy István. Elmondta: az agrárminiszterek kiálltak a különálló, független és kétpilléres KAP mellett, amelyben kulcsszerepet kell kapnia a jövedelempótló közvetlen támogatásoknak, valamint az életképes vidéki területeket támogató vidékfejlesztési intézkedéseknek.
A versenyképesség javításához elengedhetetlen a gazdák jövedelembiztonságának garantálása, amelyben kiemelt szerepet kell kapjon az alaptámogatás – tette hozzá. A miniszter úgy fogalmazott: a családi és kisgazdaságok az európai mezőgazdaság alapvető értékei, amelyeket kiemelten kell kezelni és meg kell őrizni.
Emlékeztetett, hogy a gazdák az élelmezésbiztonság garantálásával alapvető közjavakat állítanak elő, biztosítják a családok asztalára a mindennapi kenyeret. Olyan Közös Agrárpolitikára van szükség, amely továbbra is hozzájárul az élelmezésbiztonság garantálásához, nemcsak Magyarországon, hanem az egész Európai Unióban.
Sosem volt még arra precedens, hogy mind a 27 uniós agrárminiszter közös nyilatkozatban rögzítse egyetértését. Ez most megtörtént, és az új uniós agrárbiztos elmondta, hogy a konszenzus az ő munkáját is meghatározza az elkövetkező években – hangoztatta az agrárminiszter a Facebookra feltöltött videóban.