Átlépi a tizenötezret azoknak a diákoknak a száma, akik a sepsiszentgyörgyi Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) 2012-ben indított, honismereti kirándulásokat támogató, Nem térkép e táj programjában sikeresen pályáztak. Az idei harminchét nyertes osztályközösség névsorát a napokban tették közzé.
A pályázó V–VIII. osztályok többsége erdővidéki tematikus kirándulásra menne, a középiskolások közül többen Gábor Áron emlékéhez köthető útvonalat választottak, de Bálványos, a természeti jelenségek, a vulkanikus hegyvidék bejárása, kastélylátogatások is szerepelnek a tervek között – tudtuk meg Bereczki Kingától, a közösségi alapítvány ügyvezetőjétől. A korábbi kiírásoktól eltérően, amikor kizárólag egynapos háromszéki osztálykirándulásokat támogattak a szülőföld jobb megismerése, az osztályközösségek erősítése céljából, idén arra is kérhettek támogatást az iskolák, hogy diákjaik meglátogassák a csíkszépvízi Székely Határőr Emlékközpontot.
A pályázatok minősége egyre jobb, a tervezett útvonalak pontosak, a különböző mesterségeket űző helyi vállalkozókkal való találkozások ütemterve tartható, a pályázaton kívüli költségek vállalása biztonságos – állítja Bereczki Kinga. Nem ritka, hogy több osztály közösen pályázik, a csíkszépvízi emlékközpont látogatására megéri egy nagyobb buszt bérelni. Ezt tette a kézdialmási Kelemen Didák Általános Iskola is, a teljes gimnáziumi tagozat részt vesz a szóban forgó kiránduláson.
A Nem térkép e táj idei kiírása nyerteseinek jövő márciusig kell lebonyolítaniuk a honismereti kiruccanásokat, a harminchét sikeres pályázat 1560 diákot és 101 pedagógust érint. A nyerteslistán huszonkét sepsiszentgyörgyi osztályközösség mellett hat kézdivásárhelyi, két lemhényi és egy-egy torjai, kézdialmási, gidófalvi, maksai, mikóújfalusi, baróti és kézdiszentléleki található. A háromszéki program magánszemélyek és helyi cégek támogatásával valósul meg, a szükséges összeget az alapítvány által szervezett novemberi civil liciten gyűjtötték össze, a sajátos célt, a csíkszépvízi látogatást a Bethlen Gábor Alap is támogatja.