Labdarúgás, SuperLigaIdén utoljára lép pályára a Sepsi OSK

2024. december 20., péntek, Sport

Utolsó mérkőzését játssza idén a Valentin Suciu irányította sepsiszentgyörgyi csapat, amely a SuperLiga 21. fordulójának nyitómérkőzésén a listavezető Kolozsvári Universitatea együttesét fogadja. A ma 19 órakor kezdődő találkozón George Găman fújja a sípot.

  • Fotó: Tókos Csaba
    Fotó: Tókos Csaba

Zsúfolt, egyben nehéz időszak van a háromszéki csapat mögött, amely az elmúlt három hétben immár hatodszor lép pályára, mivel ebben az időszakban két kupamérkőzés mellett a bajnokságban negyedszer szerepel. Némileg könnyebb helyzetben van a Ioan Ovidiu Sabău irányította együttes, amely a kupakiírás csoportkörében nem volt érdekelt, így november vége óta két találkozóval kevesebbet játszott. Valentin Suciu legénysége 20 forduló után hatodik a táblázatban, míg a pontvadászatban a második legjobb támadójátékkal és a legjobb védelemmel rendelkező Kolozsvár listavezetőként vág neki az idei év utolsó meccsének.

A sepsiszentgyörgyi alakulat a múlt hétvégén vereséggel, a kincses városi gárda győzelemmel hangolt az egymás elleni rangadóra, ugyanis a SuperLiga előző körében a Sepsi OSK kikapott az Universitatea Craiova vendégeként (2–1), míg a Kolozsvár hazai környezetben magabiztosan diadalmaskodott az FC Petrolul Ploiești felett (4–1). A székelyföldi csapat és a fekete-fehér mezes együttes hatodszor mérkőzik meg az élvonalban, az örökmérleg kiegyenlített, hiszen egy döntetlen mellett mindketten kétszer győztek. Legutóbb augusztusban találkoztak a Szamos-parti városban, akkor a házigazdák három gólt szerezve győzedelmeskedtek.

„Közelednek az ünnepek, mindenki szeretne már a családdal lenni, viszont arra összpontosítunk, hogy győzelemmel zárjuk az évet: a játékosok motiváltak, mindent megteszünk a pályán a siker érdekében. A tapasztalat a kolozsvári alakulatnak kedvez, amely nagyon jól összeállt, megtalálták az egyensúlyt a védelem és a támadás között. Kemény dió lesz, azonban reménykedünk abban, hogy sikerrel járunk. Bízom benne, nem adódik probléma majd amiatt, hogy az Universitatea az elmúlt hetekben két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mivel a kupameccseken épp ezért igyekeztem pihentetni a labdarúgókat” – mondta Valentin Suciu.

A 21. forduló programja: Sepsi OSK–Kolozsvári Universitatea (ma, 19 óra), FC Hermannstadt–FC Farul Constanța (szombat, 17 óra), Gloria Buzău–Universitatea Craiova (szombat, 19.30 óra), FC Petrolul Ploiești–Unirea Slobozia (vasárnap, 12.30 óra), Kolozsvári CFR–Galaci Oțelul (vasárnap, 15 óra), Bukaresti Dinamo–FC Rapid (vasárnap, 20 óra), Aradi UTA–FC Botoșani (hétfő, 17 óra), Jászvásári Poli–FCSB (hétfő, 20 óra). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 752
szavazógép
2024-12-20: Sport - Tibodi Ferenc:

Újvidéken és Bukarestben zárták az évet (Asztalitenisz)

A 2024-es esztendő két utolsó versenyén vettek részt a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK pingpongozói, akik a napokban a vajdasági Újvidéken és Bukarestben álltak asztalhoz egy-egy rangos eseményen. Mindkét erőpróba remek tapasztalatszerzési lehetőség volt a céhes városiak számára, akik két dobogós helyezéssel zárták az évet.
2024-12-20: Sport - :

Tizenhét alkalommal álltak dobogóra (Küzdősport)

Összesen tizenhét dobogós helyezéssel tértek haza Giurgiuból a megyeszékhelyi dzsúdzsucusok, akik a december 14–15-én megtartott Aquila Kupa tizenhetedik kiírásán tették próbára magukat. A viadalon a Sepsiszentgyörgyi MSK és az Art Of The Samurai Sportklub képviselte Háromszéket, és tették mindezt kiváló teljesítménnyel.