Székelyudvarhelyen egyperces harangszóval, csendes imával és gyertyagyújtással emlékeztek meg szerdán a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának egy évvel ezelőtt bekövetkezett részleges beomlásáról, amelynek következtében az iskola két diákja életét vesztette, másik kettő pedig megsérült.
Szerda délután csendben vonultak végig diákok és felnőttek a gimnázium diákotthonáig, ahol egész nap gyertyák égtek a lezárt kapubejáró előtt. A Szent Miklós-plébániatemplomban szentmisét tartottak, 15 óra 59 perckor, a tavalyi tragédia bekövetkeztének időpontjában pedig megkondultak Székelyudvarhely templomainak harangjai.
A diákotthonnál tartott megemlékezésen rövid igehirdetés és közös imádság után Laczkó György, a gimnázium igazgatója, Bekő Melinda, a tanintézmény igazgatóhelyettese, valamint pedagógusok és diákok is gyertyát gyújtottak. Szakács-Paál István polgármester, Dávid Endre alpolgármester, illetve Both Hajnal, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is csendes főhajtással emlékezett a tragédiára, de sokan mások is tiszteletüket tették az intézménynél.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának megközelítőleg egyharmada dőlt össze 2023. december 18-án, miután az épület külső fala, amely mellett két méter mély vízelvezető árkot ástak, leomlott. A romok négy diákot temettek maguk alá: egy földszinten lakó 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, és az emeleti szoba romjai alól kimentett három lány egyike is súlyosan megsérült, ő a Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban pár héttel a tragédia után elhunyt. Az ügyészség büntetőeljárást indított annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonnál, és ennek keretében több mint két méter mély árkot ásatott az épület fala mellett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.