Jégpályamegnyitó a Sepsi ArénábanMegvalósult egy közösségi álom

2024. december 23., hétfő, Közélet

Telt ház, több mint 2500 néző előtt nyitották meg szombaton a jégpályát a Sepsi Arénában, így új fejezet kezdődött a háromszéki jégkorongozás történetében. A multifunkcionális létesítménybe kilátogató gyermekeknek, szüleiknek és az idősebbeknek felejthetetlen élményben lehetett részük, nagyszerű volt a fény- és hangtechnika, a szervezők szó szerint tüzet vittek a jégre. A Sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub műkorcsolyázóinak és a Love To Dance táncosainak mozdulatai elbűvölőek voltak, Tóth Abigél pedig mindenkit elvarázsolt a hangjával.

  • Fotó: Kiss Zsombor
    Fotó: Kiss Zsombor

Az avatóünnepséget Miklós Ervin, a Háromszéki Ágyúsok elnöke nyitotta meg, beszédében örömét fejezte ki, hogy a szurkolók megtöltötték a Sepsi Arénát.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke Szun-ce-idézettel kezdett, majd elmondta: sokak számára lesz maradandó emlék, ahogy láthatják átalakulni a Sepsi Arénát a jégkorong birodalmává. „Együtt írunk történelmet. Nem először. Történelmet írtunk akkor is, amikor ugyanitt az István, a királyt hallgattuk székelyföldi énekesek előadásában, akkor is, amikor a romániai kosárlabda ritmusának ütőerét ide irányítottuk. Történelmet írtunk akkor is, amikor a könyvek birodalmává változtattuk a létesítményt. Megannyi jó példa van arra, hogy milyen eredményeket érhetünk el, amikor összhang van, amikor összetesszük erőnket, akkor egész világokat mozgathatunk meg. Közös felelősségünk formálni, jobbá gyúrni Székelyföldet, Háromszéket. Ha szülőföldünkről van szó, ne ismerjünk lehetetlent!” – fogalmazott.

 

Fotó: Kiss Zsombor

 

Hozzátette: az, hogy együtt ünnepelünk, annak köszönhető, hogy a Háromszéki Ágyúsok mertek merészet álmodni, ezért büszkék lehetnek arra, hogy új fejezetet indítottatok a háromszéki jégkorong történetében. Ez is jelzi, hogy méltán viszik tovább Gábor Áron szellemiségét, márpedig az ágyúöntő székely hős kilátástalan helyzetből is fordított, mert volt hite, bátorsága és kitartása. „Ágyúsok, küzdeni kell mindenáron, ahogy tette Gábor Áron!”

Nagy Attila, a Román Jégkorongszövetség (FRHG) elnöke kihangsúlyozta, abban a szerencsés helyzetben van, hogy 2024-ben már a második jégpálya megnyitóján vehet részt, ugyanakkor bízik benne, hogy a következő években sem szakad meg ez a sorozat, és évente legalább egy új létesítménnyel bővül a jeges sportok infrastruktúrája Romániában. Elmondta, ez az új jégkorongpálya nemcsak egy sportlétesítmény, hanem a hokis közösség álmainak és kitartó munkájának kézzelfogható bizonyítéka. Két évvel ezelőtt talán kevesen hitték volna, hogy a Sepsi Aréna hamarosan a jégkorongsport egyik legnagyobb eseményének adhat otthont. De ahogy a jégkorongban, úgy az életben is igaz: a csapatmunka csodákra képes.

 

Fotó: Vargyasi Levente

 

Az elmúlt több mint egy évben, amióta új kezekbe került a Román Jégkorongszövetség, sikerült felmutatható eredményeket elérniük, amelyekre rendkívül büszkék. Van vízió­juk, arra törekednek, hogy közösséget építsenek, és nem a széthúzás vagy önös érdek kerekedik felül, ennek köszönhetően lehetnek a divízió 1/A jégkorong-világbajnokság házigazdái. A szakszövetség hisz a megújulásban, abban, hogy a Sepsi Aréna nemcsak izgalmas küzdelmeknek ad majd otthont, hanem a romániai jégkorong fejlődésének, illetve a közösségi összetartozás erősítésének is fontos alapköve lesz.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte: Székelyföldön a jégkorong mindig több volt, mint sport, az 1989 előtti időszakban a székely hoki jelentette az ellenállást az elnyomó rendszer ellen. Ezért 35 évvel a rendszerváltás kapcsán egy perc néma csenddel emlékeztek meg az eltávozott jégkorongozókra és a forradalom áldozataira. A polgármester elmondta, feladatuknak és kötelességüknek érezték, hogy Háromszéken ismét legyen jégkorong és felnőttcsapat, amelyet Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely és Kovásza megye összefogással megvalósított, ennek eredménye pedig, hogy 2025-ben jégkorong-világbajnokságot szervezhetnek Székelyföldön. Hozzátette: a Sepsi Aréna mellett hamarosan új jégpályát és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem campusát is építeni kezdik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2024-12-23: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Megőrizni a szeretet lángját

Immár több mint másfél évtizedes hagyománya van a Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezeténél annak a bensőséges kis ünnepségnek, melyre karácsony közeledtével évről évre egyedül élő időseket hívnak meg.
2024-12-23: Máról holnapra - Farcádi Botond:

A rossz pálinka és a kormány esete, avagy amikor a régi rossz is jó

A jelenlegi romániai belpolitikai helyzet rövid leírására leginkább talán az a székely vicc alkalmas, amelyben megkérdezik az idős Pista bácsit, hogy ivott-e életében rossz pálinkát. „Ittam, édes fiam, ittam. S aztán milyen volt? Jó volt, édes fiam, jó volt.”