Tegnap este sikerült megegyezniük a tárgyaló feleknek: a kormányt a Szociáldemokrata Párt (PSD), a PNL és az RMDSZ alkotja a nemzeti kisebbségi frakció támogatásával. Az új kormány 16 minisztériumból áll: az RMDSZ-nek először lesz pénzügyminisztere Tánczos Barna személyében, aki egyben miniszterelnök-helyettes is, Cseke Attila pedig a fejlesztési minisztériumot irányítja. A szociáldemokraták adják a miniszterelnököt, a liberálisok pedig a közös államfőjelöltet.
A tárgyalások során a többi minisztériumot is felosztották egymást között a pártok. Sajtóértesülések szerint Marcel Ciolacu vezeti majd az új kormányt, ám Iohannis csak azután nevesíti a miniszterelnököt, miután a parlamentben ma megválasztják a szenátus, illetve a képviselőház elnökét.
A PSD elnöke, Marcel Ciolacu tegnap este, a párt országos politikai tanácsának ülése után nyilatkozott a sajtónak. Kijelentette: meggyőződése szerint a hamarosan megalakuló kormány ki fogja tölteni négyéves mandátumát. A PSD a következő tisztségeket kapja az új kormányban: miniszterelnök (Marcel Ciolacu), védelmi minisztérium (Angel Tîlvăr), gazdasági és digitalizációs minisztérium (Bogdan Ivan), szállításügyi minisztérium (Sorin Grindeanu), egészségügyi minisztérium (Alexandru Rafila), mezőgazdasági minisztérium (Florin Barbu), kulturális minisztérium (Natalia Intotero), munkaügyi minisztérium (Simona Bucura Oprescu), igazságügyi minisztérium (Radu Marinescu).
Ciolacu ugyanakkor megerősítette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, Crin Antonescu a koalícióban megvitatott államfőjelöltek egyike.
A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) hat minisztere lesz az új kormányban – jelentette be Ilie Bolojan, az alakulat elnöke a PNL országos politikai tanácsának tegnap esti ülését követően. Az új kabinetben a PNL-nek jut majd a belügyminiszteri (Cătălin Predoiu), a külügyminiszteri (Emil Hurezeanu), az európai alapokért felelős (Marcel Boloş), a környezetvédelmi (Mircea Fechet), az energiaügyi (Sebastian Burduja), valamint az oktatási miniszteri tisztség (Daniel David). Kormányfőhelyettesük is lesz Cătălin Predoiu személyében.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) aláírta a közös szándéknyilatkozatot, de a koalíciós tárgyalások idején nyilvánosan bírálta a PSD-t és a PNL-t, számukra elfogadhatatlan radikális reformoktól tette függővé kormányzati részvételét, ezért végül kihagyták őket a kormánykoalícióból.
Legsürgetőbb a költségvetés rendbetétele
„Azért kértük a magyarok támogatását, bizalmát a kampányban, hogy visszavigyük a józan észt a döntéshozatalba, és hogy megvédjük a polgárokat, a magyarokat az előttünk álló veszélyektől” – áll az RMDSZ tegnap esti hírlevelében, mely hangsúlyozza: a kormány legsürgetőbb feladata a költségvetés rendbetétele. Ez a legfontosabb, és nem hagyják, hogy plusz terheket, adókat rójanak ki a polgárokra – írják.
„Folytatni fogjuk azokat a programokat, amelyek a családokat és a fiatalokat támogatják, olyan kiszámítható gazdasági környezetet akarunk teremteni, amelyben a vállalkozók és befektetők biztonságban fejleszthetnek. Olyan közberuházásokat támogatunk, amelyek segítik a felzárkóztatást, az életminőség javítását a legkisebb településtől a nagyvárosokig” – fogalmaznak továbbá a dokumentumban.