Magyarország és Románia cigányproblémái, a két térség cigányügy-szemlélete között ég és föld a különbség. Ez leginkább a Cristian Diaconescu román és Franco Frattini olasz külügyminiszter brüsszeli megbeszélésén és az ezt követő sajtókonferencián elhangzott vélemények és a cigányproblémák magyarországi ,,kezelésén" mérhető le.
A kormányszintű román álláspont a cigánykérdésben egyértelműen hazafias, nemzeti megalapozottságú, amellyel — és ez rendkívül fontos — a közemberek zöme is egyetért. A politikai elemzők a román külügyminisztert hősnek tartják, aki visszautasította olasz partnerének az olyanféle igényét, hogy az Itáliában jogerősen elítélt román állampolgárokat Románia fogadja be, és ezek a bűnözők büntetésüket hazájukban töltsék le. Diaconescu szerint ez a két ország közötti egyezmény szerint csak abban az esetben lehetséges, ha az illető ezt kéri. Kollektív hazatoloncolás nincs, a jelenleg 953 jogerősen elítélt román állampolgár közül mindössze 27 kéri a ,,hazaküldését". (Valószínű, a két ország börtönviszonyait is egybevetik, s ennek ismeretében döntenek.)
Jellemző, hogy a franciák 2008-ban hétezer román állampolgárt toloncoltak haza, míg az olaszok mindössze negyvenet. A román közvélemény a jelek szerint minimalizálja a bűnelkövetések arányait is, mondván, hogy a mintegy milliónyi, Itáliában tartózkodó román állampolgárból mindössze tízezer a bűnöző. Érdekes vetülete a dolognak, hogy vannak a kérdést taglaló olyan internetes bejegyzések is, amelyek mégiscsak magasabb fokú írásbelizésre és intellektuálisabb felkészültségre vallanak, s ők mondják, hogy maradjanak csak Itáliában a jogerősen elítéltek, itthon mit kezdjenek velük? Költse az ország a pénzét a börtönépítésekre? Azt már csak egy valós vicc erejéig jegyezzük meg, hogy a bűnözés exportja révén a hazai statisztika, s ennek következtében az ország erkölcsi állapotának külföldi megítélése milyen mértékben javul. Romániai forrásokból tudjuk, hogy a körözött bűnelkövetők mintegy negyven százaléka az olasz csizma valamelyik részét díszíti.
Franco Frattini véleménye, miszerint a büntetett előéletű utazók kiszűrését is meg kellene oldani, általános román elutasításban részesül. Az elutasítók — és maga a román külügyminiszter is — az uniós állampolgárságra és az alapvető emberi jogokra hivatkoznak. Azt az internetes bejegyzőt, aki azt fejtegeti, hogy a románok menjenek Itáliába dolgozni, és ne lopni, rabolni, nemi erőszakra vetemedni, gyilkosságokat elkövetni, vannak, akik kiközösítik, feltételezik, hogy megbízásból irkafirkál, és nem is román.
A magyarországi bűnözési botrányok általában belpolitikai színezetűek, és a miskolci, veszprémi meg egyéb botrányok után elsősorban cigányvonzatúak. Nagyon vékony az a magyar társadalmi réteg, amely ma már a cigánybűnözés fogalmát kerülgeti. A magyar közvélemény nagy-nagy százalékban elutasítja a cigánybűnözést, s a cigánykérdés hosszú távú megoldását a társadalmi integrációban, a munkahelyteremtésben és az iskolázottságban látja.
Cristian Diaconescu szerint a bűnelkövetőket nem rassz szerint kell elkülöníteni, a bűn az etnikai hovatartozástól független. Ebben egyezik a román és a magyar vélemény több szegmense. A román közvélemény azokat az olasz csoportosulásokat, melyek a román állampolgárok ellen forrongnak, a közrend fenntartására önkénteseket toboroznak, fasisztáknak, szélsőségeseknek nevezi. Persze, Magyarországon is vannak, akik horthystáznak, az olaszok, tudtommal, Mussolinit ilyen összefüggésben nem emlegetik, de megteszik ezt helyettük a román demokraták.
Tessék csak beleolvasni a téma internetes vitáiba.
