A SuperLigában a hetedik helyen telelő Sepsi OSK rövid pihenő után jövő év elején megkezdi a felkészülést a január 17-én folytatódó élvonalbeli bajnokságra. A sepsiszentgyörgyi csapat január 3. és 15. között Törökországban edzőtáborozik, ahol három felkészülési mérkőzést is játszik.
Kevesebb mint két hét pihenő jut Valentin Suciu legénységének, ezt követően a háromszéki együttes Belek városába utazik, ahol a programban a napi edzések mellett három felkészülési találkozó szerepel. A székelyföldi alakulatnak január 6-án a belga RWD Molenbeek, 7-én a svájci BSC Young Boys és 10-én a Nyíregyháza Spartacus FC lesz az ellenfele. A Molenbeek harmadik a belga másodosztályban, a Young Boys címvédőként a kilencedik a svájci élvonalban, valamint a Bajnokok Ligája 36 csapatos főtábláján sereghajtó, miután mind a hat őszi mérkőzését elvesztette. A magyar első osztályban újonc Nyíregyháza nyolcadik helyezett az NB I.-ben, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei klub kapusa Fejér Béla, aki 2016 és 2021 között a Sepsi OSK hálóőre volt.
A sepsiszentgyörgyi csapat nemrég közösségi oldalán bejelentette, hogy Niczuly Roland és Branislav Niňaj után újabb meghatározó játékosával hosszabbított szerződést: Cosmin Matei 2026 nyaráig írt alá, az új megállapodás egyéves hosszabbítási opciót is tartalmaz. A tapasztalt középpályás 2022 júliusában igazolt Háromszékre, azóta minden versenysorozatot figyelembe véve 97 mérkőzésen 20 gólt szerzett és kiosztott 14 asszisztot. A jelenlegi idényben 15 találkozón kapott lehetőséget, ezeken kétszer, a Jászvásári Poli és az Aradi UTA ellen volt eredményes, illetve a Kolozsvári CFR otthonában egy gólpasszt jegyzett. A 33 éves labdarúgó az elmúlt években egy Román Kupa- és két Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett piros-fehér mezben.
A szerződéshosszabbítás mellett remek hír, hogy Cosmin Matei pert nyert a doppingügyében, így eltörölték a hat hónapos felfüggesztését. Az Országos Doppingellenes Ügynökség augusztus elején fél évre elvette a középpályás játékjogát, mivel pozitív doppingtesztet produkált a február 4-én rendezett Sepsi OSK–Universitatea Craiova mérkőzést követően. Az indoklás szerint egy 5-metilhexan-2-amin nevű szert használt, amely étrend-kiegészítővel juthatott be a szervezetébe. Ezt követően a labdarúgó közölte, hogy ártatlan, az ügyvédjével nem fogadják el a döntést, ezért fellebbeznek. Az ügyészség helybenhagyta a kérelmüket, aztán az ügy elbírálásáig megszakították a büntetés végrehajtását, így a játékos augusztus vége óta ismét pályára lépett. A sportsajtóban nemrég megjelent a hír, hogy a futballista megnyerte az Országos Doppingellenes Ügynökség elleni pert, ugyanis a fellebbviteli bizottság igazat adott neki.
A székelyföldi klub nemrég az első távozóról is beszámolt, miután közös megegyezéssel felbontották Nir Bardea szerződését. Az izraeli-román állampolgársággal rendelkező középhátvéd idén júliusban két évre szóló szerződést kötött a háromszéki csapattal, azonban az elmúlt fél évben mindössze hat mérkőzésen kapott lehetőséget. A 28 éves játékos a bajnokságban négyszer, a Román Kupa csoportkörében kétszer lépett pályára, a SuperLigában augusztus vége óta nem szerepelt. A futballista az azeri FK Sabail együttesétől érkezett, korábban játszott még az izraeli Maccabi Bnei Reineh és az FC Ashdod, valamint a Budapest Honvéd FC alakulatában. Az évek során az izraeli első osztályban 110 meccsen lépett pályára, ezeken négy gólt és két asszisztot jegyzett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.