A csehszlovák nemzetállam szlovákiai részében a szlovákok kisebbséget alkottak, de maguk a csehek sem álltak sokkal jobban. Nem csoda, hogy 1945―46-ban 330 000 magyart nyilvánítottak szlovák nemzetiségűnek, több mint 130 000-et deportáltak. Bár a csehszlovák nemzetállam 1991-ben felbomlott, a diszkriminatív, magyarellenes Beneš-dekrétumok ma is érvényben vannak. A jugoszláv nemzetállamban az elszakított magyar területeken a magyarok számaránya túlhaladta a szerbekét, de a nemzetállami lét csak az utóbbiakat illette. Itt a békés együttélés erősítésére Tito marsall nemzeti felszabadító partizánhadserege a második világháború befejezése után húszezer magyar polgári személyt gyilkolt le. A véres leszámolások, etnikai tisztogatások ezzel nem értek véget. 1990 után több háborúra került sor. Százezres nagyságrendű népcsoportok kényszerültek menekülni, s ha nem tették, akkor a szerb testvér hadserege kész volt halomra ölni őket. A legborzasztóbb példa Szrebrenica, ahol egy egész kisváros fegyvertelen férfilakosságát, mintegy 13 000 embert mészároltak le. Az 1920-as években az önrendelkezés diadalaként, koronájaként megszületett jugoszláv nemzetállam területén az 1990-es években hét önálló állam alakult.

1918―19-ben a 47 százalékban nem román lakosságú Kelet-Magyarország népének sem engedték meg a wilsoni önrendelkezés jogát, azt, hogy népszavazással döntsön saját sorsáról. Az önrendelkezés joga csak a magyar területekre évszázadok során betelepedett románokat illette. Eredménye: mind Románia, mind Magyarország a második világháború idején kénytelen volt német csatlósként halálba küldeni több százezres tömegeket. Mindezek mellett a tágabb értelemben vett Erdélyt egy olyan gazdasági-földrajzi régiótól szakították el, amelyben az életszínvonal magasabb volt. Az elmaradott bojári Romániához csatolás, annak szintjére süllyesztés révén, Erdély román és magyar népét alacsonyabb életnívóra kárhoztatták. A nyolcszáz évig gazdasági pezsgést teremtő szász lakosságot, mint valami barmokat, fejpénzért kiárusították. Az elmúlt kilencven év alatt legkevesebb négyszázezer erdélyi magyar vált hazátlanná, kényszerült szülőföldjét elhagyni.

Erdély magyar és német városait elrománosították. Brassó, Temesvár, Arad, Nagyvárad, Szatmár, Kolozsvár és más nagyobb magyar- és németlakta városok évszázados etnikai arányait erőszakkal változtatták meg. A tervszerű betelepítés nem kímélte Székelyföldet sem. A legnagyobb székely város, Székelyvásárhely, újabb nevén Marosvásárhely betelepítése, román vezetés alá hajtása az 1990-es véres pogrom után fejeződött be, amikor több ezer magyar menekült el a városból. Most a szélsőséges román nacionalista erők a megmaradt magyar terület, a Székelyföld felszámolását vették célba.

A történelmi Székelyföld két és fél megye területén fekszik. (Sajnos, a távolabb lévő kis Aranyosszékről, az ötödik székely székről már jóformán senki nem tud, mivel ott az etnikai arányok az Erdélyben tapasztaltakhoz hasonlóvá váltak.) A 80 százalékban magyarlakta, ötszáz települést és 700 000 főt számláló székely nép autonómiához való jogát akkor nevezik elfogadhatatlannak, amikor a magyar honfoglalástól eltelt 1114 év alatt csupán 117 évig nem rendelkezett önkormányzattal. A székelység autonómiája a köztudattal ellentétben tehát nem néhány évszázados múltra tekint vissza, hanem ezer évre. Tény, a székelység a magyarsághoz való csatlakozás pillanatától kezdve teljes önkormányzattal, saját törvényhozással rendelkezett.

A történelmi Székelyföld Románia területének alig 4,5 százalékát alkotja, mintegy 300―400 kilométer távolságra fekszik a maradék Magyarországtól, tehát nem veszélyezteti a román állam egységét. A Székelyföld elszakításának rémével való ijesztgetés valójában aljas és hamis ürügy a székelység kollektív jogoktól való megfosztására. Az autonómia megtagadásának hátterében az a sanda szándék húzódik, hogy autonómia hiányában néhány év alatt a tudatosan leszegényített régió felvásárolhatóvá váljék, amely lehetővé teszi a magyar tömb gyors etnikai fellazítását, s megvalósíthatóvá válik a nagy román álom, a román alkotmányokban tényként emlegetett homogén nemzetállam létrehozása. Nem véletlen tehát a hatalmi pozíciókban lévő román nacionalista elit azon törekvése, hogy fenntartsa a hátrányos megkülönböztetést. Nem véletlen az sem, hogy hatalmi gőggel és cinizmussal kezelik a székelység autonómiához való jogát. Mivel a döntéseket nem helyben, nem a Szé­kelyföldön hozzák, e régió leszegényítése tovább folytatódik. Cél: arra ösztönözni a lepusztult, infrastruktúra nélküli tájegység őslakóit, hogy önként vegyék a vándorbotot, s a jobb élet reményében hagyják el őseik földjét. A mesterséges leszegényítés konkrét eredménye: Kovászna megye lakosságának 2008 decemberében a bruttó átlagbére 36,5 százalékkal volt kisebb, mint az országos átlag. Persze, az aránytalanság még a megye kebelében élők közt is óriási, mert a jól fizetett munkakörök ― hagyományosan ― a románokat illetik. A hatalmas létszámú elnyomó apparátusba, a csendőrség, rendőrség, ügyészség, pénzügy stb. keretébe a magyar csak fehér hollóként, mutatóban juthat. Az elmúlt tizenkét év alatt, amíg az RMDSZ kormányon volt, eredményként könyvelhette el, hogy sikerült a legfontosabb állami vezetésű intézményekben 15 százalékról 50 százalékra növelni a magyarok számarányát. Persze, a román pártok abban a pillanatban, amikor úgy gondolják, nincs szükségük az RMDSZ kormányzatba való bevonására, tűrhetetlennek érzik azt, hogy a magyarlakta régiókban magyarok is betöltsenek fontos állami tisztségeket, s nyíltan meghirdetik a magyar tisztségviselők lecserélését.

Kérdezzük: azok, akik úgy gondolják, hogy 1918-ban törvényes volt az 53 százalékarányban románok által is lakott Erdély elszakítása Magyarországtól, miért nem tartják jogosnak a nyolcvan százalékarányban magyarlakta Szé-kelyföld autonómiáját? Meggyőződésem, ha a székely otthon érezhetné magát szülőföldjén, az nem lenne kárára a többi népcsoportnak sem. Természetesen, a kiváltságokat, pozíciókat betöltő román hatalmi elit érdekelt abban, hogy alaptalan félelmekkel manipulálja az egyszerű román lakosságot, épp ezért fontos állandóan hangsúlyozni, hogy a Románia keretén belül megteremtett székely önkormányzatban a román a magyar mellett továbbra is hivatalos nyelv marad, s számarányának megfelelően mindenki részt vesz a kormányzásban, a döntéseket viszont helyben, az itt élők közösen, a közös célokért hozzák!