A sepsiszentgyörgyi csapat szerdán közösségi oldalán bejelentette, hogy egy szélsővel és egy középpályással erősítette meg játékoskeretét. A 27 éves Sebastian Mailat két és fél, a 19 éves Giovani Ghimfuș négy és fél évre szóló szerződést kötött a háromszéki együttessel, amely mától január 15-ig törökországi edzőtáborban készül.
Sebastian Mailat legutóbb Dél-Koreában tette próbára magát, a másodosztályú Suwon Bluewings mezében tavaly július óta tíz mérkőzésen két gólt szerzett és kiosztott egy gólpasszt. December végén lejárt a szerződése, csapata pedig nem hosszabbította meg, mivel a hatodik helyen végeztek, így nem sikerült kiharcolniuk az élvonalba jutást. A 27 éves szélső pályafutása során a Temesvári Poli, a Kolozsvári CFR, a Medgyesi Gázmetán, a Kolozsvári Universitatea, az FC Voluntari és az FC Botoșani együttesében is játszott. A román első osztályban 2016 májusában debütált, ahol azóta 164 meccsen lépett pályára, ezeken 32 találatot és 11 asszisztot jegyzett. A Kolozsvári CFR játékosaként három bajnoki címet és egy Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett, ugyanakkor a Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőiben is gyűjtött tapasztalatot.
Giovani Ghimfuș Spanyolországban született, a Concordia Chiajna mezében 2022 augusztusában mutatkozott be a román másodosztályban, ahol azóta 57 találkozón 11-szer volt eredményes és kétszer az előkészítő szerepében jeleskedett. A 19 éves középpályás a jelenlegi idényben 17 bajnoki és egy kupamérkőzésen hét góllal segítette az Ilfov megyei alakulatot, amelynek Alexandru Boiciuc után a második legeredményesebb játékosa volt, legutóbb december elején kétszer is beköszönt a csődbe ment Mioveni elleni találkozón.
A Sepsi OSK két hét szünet után ma megkezdi a felkészülést. Valentin Suciu legénysége Törökországba utazik, ahol a napi edzések mellett három felkészülési találkozót is játszik. A székelyföldi együttes január 6-án, a belga RWD Molenbeek, 7-én a svájci BSC Young Boys és 10-én a Nyíregyháza Spartacus FC lesz az ellenfele. A Molenbeek harmadik a belga másodosztályban, a Young Boys címvédőként a kilencedik a svájci élvonalban, valamint a Bajnokok Ligája 36 csapatos főtábláján sereghajtó, miután mind a hat őszi mérkőzését elvesztette, míg az újonc Nyíregyháza nyolcadik helyezett a magyar első osztályban.
A SuperLiga alapszakaszából még kilenc forduló van hátra, a sepsiszentgyörgyi csapat január 17-én az újonc Unirea Slobozia vendégeként kezdi az évet, aztán a Galaci Oțelul látogat Háromszékre. A piros-fehér mezeseket a folytatásban az FC Botoșani fogadja Moldvában, majd az FC Farul Constanța érkezik Sepsiszentgyörgyre. Ezután a székelyföldi gárda a címvédő FCSB otthonában játszik, ezt követően az FC Hermannstadt együttesével mérkőzik meg a Sepsi OSK Arénában. Valentin Suciu tanítványai február végén az Aradi UTA ellen lépnek pályára a Maros-parti városban, az utolsó előtti körben a nyolcszoros bajnok Kolozsvári CFR alakulatával csapnak össze, az alapszakaszt pedig idegenben zárják, március elején az FC Petrolul Ploiești lesz az ellenfelük.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.