Óévbúcsúztató, újesztendő-köszöntő asztalitenisz-viadalra került sor Nagybaconban, ahol az amatőr pingpongkedvelők a hagyományos Bacon Kupa negyvenharmadik kiírásán vettek részt. A három korosztályban meghirdetett megmérettetésen a község asztaliteniszezői mellett az erdővidéki településről elszármazottak nevezhetnek be, a győzelmet pedig Mihály Gábor, Nagy-Kusztos Vilmos és Incze Béla gyűjtötte be.
A napokban 43. alkalommal rendezték meg az asztalitenisz Bacon Kupát, amelyen mintegy húsz nagybaconi asztalitenisz-kedvelő vett részt. A helyi általános iskola sporttermében Bartha László támogatásával megrendezett viadalt három – ifjúsági (20 év alatt), felnőtt (20–50 év között) és öregfiúk (51 év fölött) – korosztályban hirdették meg a szervezők, az egybegyűltek pedig sok kiélezett, színvonalas és szemnek tetszetős párharcot láthattak. A legfiatalabbak kategóriájában a remek teljesítménnyel előrukkoló Mihály Gábor lett a győztes, a felnőttek között Nagy-Kusztos Vilmos bizonyult a legjobbnak, míg az öregfiúk mezőnyében Incze Béla kapta meg a nyertesnek járó serleget és oklevelet. A torna legifjabb résztvevője a 18 esztendős Mihály Gábor, míg a legidősebb versenyzője a 74 éves nyugalmazott iskolaigazgató, Dimény János volt, aki 1981-ben még sporttanárként bábáskodott a kupaviadal megszületésénél.
Az eredmény: * ifjúságiak: 1. Mihály Gábor, 2. Bardocz Dénes, 3. Szakács Kádár Norbert * felnőttek: 1. Nagy-Kusztos Vilmos, 2. Fazakas Loránd, 3. Bardocz László * öregfiúk: 1. Incze Béla, 2. Szabó Gábor, 3. Kiss Ferenc. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.