Tánczos: Nem emelkedik az áfa

2025. január 14., kedd, Belföld

Az idei költségvetés tervezete nem számol sem az áfa, sem a munka adóterhének módosításával – jelentette ki tegnap Tánczos Barna pénzügyminiszter.

  • Tánczos Barna pénzügyminiszter. Fotó: gov.ro
    Tánczos Barna pénzügyminiszter. Fotó: gov.ro

A tárcavezető a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy tavaly a Világbank több forgatókönyvet is javasolt Romániának a költségvetési hiány csökkentésére, de a kormány elvetette azt a változatot, amelyben az áfa emelése is szerepelt. „Nem emelkedik az áfa. Az idei költségvetés kidolgozásakor nem számolunk az áfa emelésével” – hangsúlyozta Tánczos. Hozzátette, hogy nem merült fel a munka adóterhének módosítása sem. A pénzügyminiszter szerint a kormány számára idén az lesz az elsődleges, hogy a nyugdíjakat és a fizetéseket a 2024-es szinten lehessen kifizetni. „Azért döntöttünk a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak befagyasztása mellett, hogy biztosítsuk a jelenlegi szintjük megőrzését” – magyarázta Tánczos.

A pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy az idei évre tervezett 7 százalékos költségvetési hiány finanszírozásához Romániának mintegy 231 milliárd lejes hitelre van szüksége, amit külföldi és hazai pénzpiacokról készül biztosítani a kormány. A tárcavezető a lakosság figyelmébe ajánlotta és jó megtakarítási lehetőségnek nevezte a Tezaur és a Fidelis államkötvényeket. Emlékeztetett arra, hogy az állampapírok kamata adómentes, és magasabb a banki hozamoknál. „A román állam abban érdekelt, hogy ez a kamat ne külföldre, hanem a romániaiak zsebébe kerüljön” – jelentette ki Tánczos.

Beszámolt továbbá arról, hogy a kormány idén az önálló költségvetésű állami intézmények kiadásainak legkevesebb 5 százalékos lefaragását tervezi. „Bizonyára lesznek olyan intézmények, ahol 20 százalékos, és olyanok is, ahol 3–4 százalékos csökkentéseket hajtanak végre, de összességében meggyőződésem, hogy az összes minisztérium leg­alább 5 százalékkal csökkentheti a személyzeti kiadásokat” – mondta a politikus.
 

Adóemelés helyett a kiadások csökkentése

Bárminemű adóemelés előtt csökkenteni kell az állam működési költségeit – erről Ilie Bolojan nyilatkozott tegnap. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét azokról a sajtóban felröppent javaslatokról faggatták az újságírók, amelyek szerint nagyobb adót vetnének ki az ötezer eurót meghaladó jövedelemre, illetve összevonnák a jövedelemadót az egészségügyi szolgáltatási járulékkal (CASS). Bolojan rámutatott, ezekről a javaslatokról nem tárgyaltak a koalícióban. Hozzátette, az esetleges adóemelések előtt mindent meg kell tenni az állam működési költségeinek lefaragásáért. „Nem az a jó megoldás, hogy növeljük az adókat, inkább a kiadásokat kell csökkenteni, kevesebb pénzből, kevesebb emberrel jobb szolgáltatásokat kell nyújtani. Ez megvalósítható” – fogalmazott a politikus a PNL vezetőtestületének ülése utáni sajtónyilatkozatában.

A PNL vezetője hangsúlyozta, hogy célja a tavalyi 8,6 százalékról 7 százalékra csökkenteni idén a GDP-arányos államháztartási hiányt, amit tavaly vállalt az Európai Bizottsághoz benyújtott deficitcsökkentési tervben. A PNL-nek a progresszív adózás bevezetésével kapcsolatos álláspontjára vonatkozó kérdésre válaszolva Bolojan leszögezte, hogy pártja célja nem az adóemelés, hanem az állami kiadások csökkentése, az uniós alapok lehívása és a hatékonyabb adóbegyűjtés.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2025-01-14: Belföld - :

Újabb tüntetésekre készül az AUR

Rendkívüli parlamenti ülésszak összehívását kéri a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke. George Simion szerint az elkövetkező hetekben folytatják a tüntetéseket „a szabad választásokért” és a salátarendeletben foglalt intézkedések ellen.
2025-01-15: Elhalálozás - :

Elhalálozás