387 önkéntes órával a zabolai Gál Bíborka, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző kilencedik osztályos tanulója érdemelte ki a múlt esztendőre Az év önkéntese címet. Az ezzel járó díszoklevelet és serleget a Zöld Nap Egyesület tizenhatodik közgyűlésén adtak át.
Bíborka második éve segíti az egyesület oszlopos tagjaként a civil szervezet munkáját. Azzal a céllal állt be önkéntesnek, hogy új barátokat szerezzen, foglalkozhasson gyermekekkel és fejlessze angolnyelv-tudását. A képzeletbeli dobogó második fokát a tavalyi nyertes, a kézdiszentléleki Venczel Tamás, a harmadik helyet pedig szinte fej-fej mellett a kézdiszentkereszti Borsó Andrea (365 önkéntes óra), a kézdivásárhelyi George Fozocoș (362 önkéntes óra) és a zabolai Gál Bence foglalta el. Dicséretben részesült a kézdiszentléleki Venczel Beáta (339 önkéntes óra a tavalyi évben).
Ráduly Attila egyesületi elnök érdeklődésünkre elmondta: tavaly is mozgalmas, nemzetközi eseményekben gazdag évet zárt a civil szervezet. Eddigi szokásukhoz híven a kistérség számos pontján megtalálhatóak voltak a Zöld Napprogramok. Sikerült tovább folytatniuk a korábbi hosszabb távú projektjeiket is az előző évek tapasztalataira támaszkodva, a jobb minőségre, illetve szakmaiságra törekedtek. Helyi és nemzetközi partnerszervezeteikkel együtt tovább dolgoztak azon, hogy Kézdiszéken is jobban elterjedjen a környezetvédelem, a sport és az önkéntesség kultúrája.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.