A Fiatal Emberek Pártja (POT) tegnap közölte, hogy 161 törvényhozó írta alá a Klaus Iohannis államfői tisztségből való felfüggesztéséről szóló kezdeményezésüket. A POT szerint saját törvényhozóik mellett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az S. O. S. Románia Párt képviselői és szenátorai támogatják a kezdeményezést.
Az aláírásokat tartalmazó íveket benyújtották a képviselőház elnökének. „Azt akartuk, hogy lássák, nem tétlenkedünk, az AUR-ral együtt azt is megpróbáljuk elérni, hogy rendkívüli ülésszak keretében vitassa meg a parlament a kezdeményezést” – fogalmazott az alakulat elnöke, Anamaria Gavrilă. Az elnök hivatalból történő felfüggesztése „az alaptörvényt sértő súlyos tettek esetén” kezdeményezhető, és az eljárás megindítását a törvényhozók legalább egyharmadának kell támogatnia. Ha összegyűl a szükséges számú támogató aláírás, a képviselőház és a szenátus együttes ülésen szavaz a felfüggesztésről az alkotmánybírósággal való konzultációt követően. Az államfő felfüggesztéséhez 234 törvényhozó támogató szavazatára van szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.