Harcosok — szabadlábon — Bogdán László

2009. február 26., csütörtök, Máról holnapra

Az egymást sorozatban követő, leköröző botrányok után — nincs tettes még a közvéleményt élénken foglalkoztató brassói gyilkosságok ügyében, és nem kapta el a nagy erőkkel nyomozó rendőrség a Bukarest melletti fegyverraktárból lőfegyvereket lopó tetteseket sem — az új belügyér (harmadik az isten igaza?) egy bukaresti bevásárlóközpontban zajló tömegverekedés után megfenyegette az alvilágot, azt üzenve nekik, hogy ,,nincsenek biztonságban"!…

A Románia Plázában történő ,,incidens" után — a Harcosok elnevezésű, Eugen Preda élsportoló vezette banda csapott össze a biztonsági őrökkel — Dan Nica belügyminiszter szigorúan lépett fel, s a verekedés valamennyi belügyminisztériumi résztvevőjét azonnali hatállyal kirúgták állásából (Eugen Preda a Dinamo élsportolója, a belügyminisztérium altiszti rangú alkalmazottja volt…), de az incidensről készült felvételek csak hétfőn jutottak el az ügyészségre (?), és az illetékes bíró úgy döntött, a közerkölcs elleni vétséggel, csendháborítással, verekedéssel és fehér fegyverek viselésével vádolt Preda és három társa szabadlábon védekezhet, mivel nem jelent közvetlen veszélyt a közbiztonságra.

Nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal?

A bírák meglehetősen ,,lazán" viszonyulnak a hasonló ügyekhez, itt van például a kolozsvári orvosi egyetemen tanuló két palesztin diák esete, aki tizenkét napja éjjel négykor Molotov-koktélt dobott az egyik kolozsvári éjjeli bárra, mivel nem engedték be őket, s az ideiglenes őrizetbe vétel után az ügyükben eljáró bíró úgy döntött: őrizetben tartásuk felesleges, szabadlábon védekezhetnek.

Az indoklás ugyanaz: nem jelentenek közvetlen veszélyt a közbiztonságra. Feltehetjük a kérdést: ha okkult bajkeverők és visszaeső verekedők, ,,harcosok" vagy Molotov-koktélokat dobálók sem jelentenek veszélyt a román közbiztonságra, akkor egyáltalán mi jelent? A bűnbandák — az olasz kapcsolatra utalva „klánok" — igen elszaporodtak a nagyobb városokban, Bukarestben, Craiován, Konstancán, Iaşi-ban, Aradon, Piteşti-en, Brassóban, a belügyér most megüzente nekik, rettegjenek, de a határozottabb rendőri fellépéseknek csak akkor van értelme, ha az igazságszolgáltatás is a törvény szigorával lép fel ellenük. Hanem a bandavezérek csak mosolyognak, ők ne lennének biztonságban?, s elindulnak megint, hogy megmutassák, ki az úr a háznál, és a mostanság elharapózó, kedves szép szokásuk szerint védelmi pénzt követelnek a vendéglőktől, bevásárlóközpontoktól, éjjeli bároktól, hiszen a rendőrség amúgy sem garantálhatja biztonságos működésüket, ők viszont igen. Lehet, a román bírói kar egy része is ezen a véleményen van, s ezért engedik szabadlábon védekezni a lefülelt tetteseket?!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 767
szavazógép
2009-02-26: Közélet - x:

Három miniszter érkezik Szentgyörgyre — Farcádi Botond

Újabb három tárcavezető látogat Székelyföldre. „Tegnap (kedden — szerk. megj.) fölhívott az államfő, és közölte, hogy Elena Udrea turisztikai, Ecaterina Andronescu oktatásügyi és Ion Bazac egészségügyi miniszter érkezik pénteken" — mondta a Há­romszék érdeklődésére Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke. Múlt pénteken Csíkszeredában Vasile Blaga fejlesztési, Radu Berceanu szállításügyi, valamint Monica Iacob Ridzi ifjúsági és sportminiszter találkozott a Hargita és Kovászna megyei önkormányzati vezetőkkel, prefektusokkal, honatyákkal.
2009-02-26: Közélet - x:

Kényszervégrehajtás Budapesten (Agache-ügy) — Iochom István

A Budai Központi Kerületi Bíróság végleges és jogerős döntést hozott a Budapesten élő Filip Orbán Daniella Kamilla ellen Aurel Dionisie Agache által benyújtott kényszer-végrehajtási kérésről. A végzés február 23-án emelkedett jogerőre. A bíróság a kényszervégrehajtással Sóvári Ferenc önálló bírósági végrehajtót bízta meg.