Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnöke már több alkalommal is kijelentette, hogy bővítené országát. Elsőnek a Panama-csatorna visszavételét javasolta, majd felvetette, hogy Grönlandot megvásárolná Dániától. A legnagyobb falat kétségkívül Kanada egyesítése lenne az Államokkal. Trump nem zárja ki, hogy katonai erővel foglalja el Grönlandot és a Panama-csatornát. Kanada esetében nem alkalmazna katonai erőt, hanem a gazdasági erőre támaszkodna. Arról is beszélt, hogy a Mexikói-öblöt átnevezné Amerikai-öbölre. De szóljunk bővebben is a január 20-án hivatalba lépett republikánus elnök által igényelt/követelt területekről. Kezdjük Panamával.
Monroe-doktrína újratöltve
Donald Trump visszavenné az ellenőrzést a Panama-csatorna felett. Az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő mesterséges vízi folyosó az egyik legfontosabb tengeri útvonal a világon, 1999-ben lett Panama része, előtte az Egyesült Államok külbirtoka volt. Gazdasági, illetve katonai szempontból is kiemelkedő stratégiai pont az Egyesült Államok számára. Az elmúlt években Kína jelentős gazdasági kapcsolatokat alakított ki Panama állammal, növelte jelenlétét a térségben, amit az amerikaiak fenyegetésként értelmeznek. A csatornát felügyelő hatóság vezetője tagadta, hogy Kína irányítaná a csatorna működését, elmondása szerint a csatorna két végén található kikötőkben működő kínai vállalatok egy hongkongi konzorcium tagjai, amely 1997-ben nyerte el a pályázati eljárást. José Raúl Mulino panamai elnök korábban szintén kijelentette, hogy a csatorna panamai irányítás alatt van és marad.
Politikai megfigyelők szerint a január 20-án hivalalba lépett elnök kijelentéseiből arra lehet következtetni, hogy helyre akarja állítani a Monroe-doktrínát, az Amerika az amerikaiaké! elvet. Az Amerikai Egyesült Államok politikáját e térségben már a 19. század első felétől az 1823-ban James Monroe amerikai elnök által meghirdetett, említett híres jelszóval fémjelzett elv vagy doktrína határozta meg. Eszerint az USA nem tűr semmiféle európai beavatkozást az amerikai kontinensen, és minden eszközzel meg fog akadályozni minden ilyen jellegű európai próbálkozást (aktualizálva minden Amerikán kívüli próbálkozást). A gyakorlatban ez mindig azt jelentette, hogy a nyugati félteke domináns hatalma az Egyesült Államok, ennek minden következményével. Pekingben (de Moszkvában is, és nem csak ott) árgus szemekkel figyelik, hogy milyen előnyöket vagy veszélyeket hozhat magával számukra a Monroe-doktrína újratöltve.
Panama körüli panama
Amerika felfedezése és feltárása során az európaiak rájöttek, hogy Észak- és Dél-Amerika, az Újvilágnak ez a két darabja két önálló kontinens. Éghajlatuk, növény- és állatviláguk messzemenően különbözik, e két kontinens közt egyfajta híd a közép-amerikai földszoros, amely légvonalban háromezer kilométer hosszú, de helyenként csak kilencven–száz kilométer széles. A földszoros átvágásának, egy csatorna megépítésének gondolata már a 18. században felmerült. 1799-ben Spanyolországban – amely akkor egész Közép-Amerika birtokosa volt – kormánytámogatással társaságot alapítottak erre a célra. Ez a csatorna nem Panamán, hanem Nicaraguán vezetett volna keresztül, a hatalmas tavakon át akarták összekötni a két óceánt.
Az amerikaikat sokáig nem lelkesítette az óceánközi vízi út gondolata, de elhatározták, hogy vasutat építenek Közép-Amerikában a Chagres folyó torkolata és Panama város között. A csatornaépítés jogát végül egy francia részvénytársaság kapta meg. Miközben az amerikaiak az állam hathatós pénzügyi támogatása mellett dolgoztak, a francia kormány megtagadott minden segítséget. 1855-ben a vasút elkészült, a csatornaépítő társaság milliói viszont elfogytak, még mielőtt az első kapavágást megtették volna. A Szuezi-csatorna építésénél világhírt szerzett Ferdinand de Lesseps átszervezte a francia Panama Társaságot. 1881-ben Lesseps saját elképzelései szerint fogott munkához. Rövidesen kitűnt, hogy több tényező gátolja az építkezés tervének gyors kivitelezését: a malárián, a kolerán és a műszaki akadályokon kívül a „legkeményebb diónak” a nagystílű pénzügyi üzelmek, csalások bizonyultak, amelyek azóta is a panamázás nevet viselik. Lessepsnek végül a kegyelemdöfést a Panama körüli panama adta meg, amely a francia irányítás alatt álló munkálatok teljes és botrányos kudarcához vezetett.
Hay–Bunau–Varilla-szerződés
Az idők változtak, az amerikaikat egyre inkább érdekelte a csatornaépítés. Ebben a kérdésben is a Monroe-elv vezérelte törekvéseiket. Egy amerikai elnök, akinek neve többé-kevésbé feledésbe merült, Rutherford B. Hayes (1877–1881) hivatalba lépésének első évében kijelentette: „Országunk politikájának a mi ellenőrzésünk alatt álló csatorna építésére kell törekednie. Az Egyesült Államok nem engedheti meg, hogy a csatorna feletti ellenőrzés valamelyik európai hatalomnak a kezébe kerüljön. (…) Ez az óceánokat összekötő út lényegében az USA tengeri határának egy része lesz.”
A Panama-botrány idején megalakult észak-amerikai társaság 1902-ben megvásárolta a Francia Panama Társaság részvényeinek többségét. Ugyanabban az évben június 28-án az amerikai kongresszus a csatornaépítés panamai változata mellett döntött végérvényesen (a nicaraguai helyett). Az Egyesült Államok Kolumbiához fordult a csatornaépítés ügyében, amelynek Panama akkor még az egyik tartománya volt. 1903. augusztus 23-án a kolumbiai hatóságok visszautasították a washingtoni ajánlatot. Ugyanazon év november 3-án – nem minden amerikai segítség nélkül – Panama elszakadt Kolumbiától, és független köztársaság lett.
Mindössze két hétnek kellett eltelnie, és létrejött Panama és az Egyesült Államok szerződése a megépítendő csatornáról. A dokumentumot amerikai részről John Hay külügyminiszter, panamai részről egy francia (!) írta alá. Philippe Bunau-Varilla annak a francia társaságnak az egyik fő részvényese volt, amely a De Lesseps-féle társaság csődje után újabb koncessziót kapott a csatorna megépítésére. Francia származása ellenére később Panama washingtoni nagykövete lett.
Az 1903-as Hay–Bunau–Varilla-szerződés értelmében az Egyesült Államok „örök időkre” megkapta egy tíz mérföld széles övezet megszállásának, használatának, ellenőrzésének és védelmének jogát (a Panamai Köztársaság jogainak és hatalmának teljes kizárásával). Ez az enklávé gyakorlatilag kettészakította a panamai államot, amelynek lakói nem törődtek bele ebbe a helyzetbe.
Három zsilip – három híd
A Panama-csatorna 1914. augusztus 15-re készült el. Észak–dél irányban vágták át a Panama-földszorost. Hivatalos megnyitására – az első világháború miatt – 1920. június 12-én került sor.
Itt megemlítjük, hogy a Földközi- és a Vörös-tenger szintjének különbsége jelentéktelen, így a Szuezi-csatorna tengerszinten, zsilipek nélkül épülhetett meg (1869). Az Atlanti- és a Csendes-óceán víztükre viszont – különösen eltérő időkben bekövetkező dagálykor – erősen különböző magasságban áll. A szuezi modell megvalósítására itt sziklahegyeket kellett volna elhordani, vagy a csatornának hosszú kilométereken keresztül alagútban kellett volna haladnia. A Panama-csatorna zsiliprendszere 25 méter magasságkülönbséget egyenlít ki. Három zsilipblokkját (Gatún, Pedro Miguel, Miraflores) a víztározóvá s egyben a csatorna egyik szakaszává kiépített Gatún-tó látja el.
A 81,3 kilométer hosszú, 91 és 300 méter között váltakozó szélességű Panama-csatorna felavatása után hosszú ideig szárazföldi híd nélkül maradt. 1931-ben kompot állítottak szolgálatba, de ezen az átkelés nagyjából egy órát vett igénybe. Ma már három híd ível át felette: déli végén az 1962-ben felavatott Amerikák hídja (ezen halad át a pánamerikai autósztráda), az ettől kb. 13 kilométerre északra fekvő, 2004-ben elkészült Centenáriumi híd és a 2019-ben átadott, a csatorna északi végén található Atlanti híd.
„Ostoba módon”
Az Egyesült Államok 1999-ben egy 1977-ben aláírt szerződés értelmében átadta a Panama-csatornát és a Csatorna-övezetet a Panamai Köztársaságnak. Donald Trump több alkalommal kijelentette, hogy új kormányának szándékában áll a Panama-csatorna feletti ellenőrzés visszaszerzése, amelyet Washington „ostoba módon” átengedett közép-amerikai szövetségesének.
Szerinte a panamai hatóságok túl magas díjakat szednek be a csatornán áthaladó hajóktól. „Ennek véget fogunk vetni. Az Egyesült Államok nagy és jogos érdeke a Panama-csatorna biztonságos, hatékony és megbízható működése” – mondta Trump.
Németh Csaba