Két harmadik helyezéssel és egy dicsérettel tértek haza a háromszéki diákok a Nemes Tihamér Informatikai Tanulmányi Verseny országos döntőjéről, amelyet január második hétvégéjén tartottak két versenyközpontban: Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen és Szatmárnémetiben a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban.
Erdély tizennégy iskolájából hatvan diák vett részt a magyarországi Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) által szervezett informatikai versenyen. A vetélkedő első fordulóját tavaly októberben tartották, a megyei szakaszt novemberben szervezték, korcsoportonként egységes feladatokat kellett megoldani, akik pedig az erdélyi döntőn továbbjutottak, részt vehetnek a februári nemzetközi megmérettetésen, amelyet Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartanak.
Az V–VIII. osztályos kategóriában nem volt háromszéki versenyző, a IX–X. osztályos korcsoportban huszonnégyen, köztük három sepsiszentgyörgyi, a népes XI–XII. osztályos kategóriában harminchárman versenyeztek, köztük hárman Sepsiszentgyörgyről.
A háromszéki diákok eredményei: a kilencedikes Ercse Ferenc III. díjas, felkészítő tanára Gáll Annamária, a tizenegyedikes Ráduly Roland Márk szintén harmadik helyezést ért el, felkészítője Jakab Tibor, dicséretet kapott Tatár Bence tizenegyedikes tanuló, felkészítője Kubánda Miklós. Magas pontszáma alapján a tizedikes Zoltáni Márk is továbbjutott a nemzetközi döntőre, felkészítője Gál Annamária és Kubánda Miklós. Mind a négy díjazott háromszéki diák a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulója.