A tényeket nem lehet letagadni, mindenki tudja, hogy immár sok százezer román állampolgár él és próbál boldogulni a félszigeten, s a romló gazdasági feltételek ellenére sem igyekeznek haza, legfennebb akkor, ha az olasz hatóságok (a maguk költségén!) hazatoloncolják őket. Ez lehet jó a légitársaságoknak, de nem jó az olasz államnak, de még mindig kisebb áldozat és kockázat, mint az, hogy bevárják, mikor követnek el újabb bűntényeket — tolvajlás, rablás, nemi erőszak, illegális koldulászás, gyilkosság — a városok szélén megtelepedett ,,bidonvillák" és sátortáborok lakói... Az ügyet valahogyan kezelni kell, mert az olasz közvélemény és a sajtó már torkig van az Olaszországban elharapózott — elsősorban Romániából származó — importbűnözéssel. Torkig vannak a politikusok, a városatyák is, de őnékik illendő valamivel szelídebben, szőrmentén és diplomatikusan fogalmazni, mert, ugyebár, azért diplomaták. A legújabb ,,kriminológiai" csúcstalálkozó most Diaconescu külügyminiszter és olasz kollégája, Frattini között esett meg, s ez sem különbözött az előzőektől, amikor Cioroianu, Adrian Năstase és más politikusok próbálták rávenni az olasz potentátokat, értetnék meg az itáliai közvéleménnyel és a sajtóval, hogy nem szabad általánosítani és kazlaslag inkriminálni, mert a bűnözők nem azonosak az Olaszországban élő nagyszámú közösséggel, s különben sem valódi románok, hanem... De ezt ne feszegessük, hiszen Diaconescu sajtóértekezleti okfejtése is eléggé sántított, amikor romániai részről sokadszorra hangsúlyozta, miszerint a bűnözésnek nincs nemzetisége, a gyilkosság, az gyilkosság, a rablás, az rablás, az erőszak, az erőszak, bárki is kövesse el. Ezzel egyet is értenénk, különben Magyarországról is ezt halljuk, olvassuk naponta, ahol liberális szócsövek és agymosó hordószónokok bizonygatják: ,,a bűnnek, bűnözésnek nincs nemzetisége, etnikai kötődése". Igaz, de a bűnözőnek, a gyilkosnak, a rablónak, a tolvajnak azért van, s ha ma a liberális Európában elítélendő ezt kimondani, az valamicskét sem változtat a dolgok lényegén és természetén. Frattini mester visszakézből el is utasította Diaconescu érvelését, ami azt mutatja, hogy a két tárgyaló fél két csűrben csépel.

Persze, vannak ennél nagyobb gondjai a nagy egyesült Európának. A gazdasági és pénzügyi válság például, s az az aljas protekcionizmus, amellyel Európa gazdagabb, nyugati felén leledző államai újra a keleti szegények ellenében védik saját érdekeiket. Mi, a lenézett és lesajnált európai előszobázók adtunk őnékik piacokat, olcsó munkaerőt, mérhetetlen harácsprofitokat és a többi, és a többi... S mit kaptunk cserébe? Cinikus regulákat, újabb lesajnálásokat és kibabrálásokat s — na jó! — némi mozgási szabadságot. De ez utóbbit könnyű visszavonni.