Katonai pályáját fiatalon, végvári vitézként kezdte, harcolt a törökök elleni hadjáratokban. A sellyei végvár hadnagya, majd 1683-tól az esztergomi vár lovasainak főhadnagya lett. 1685-ben védte a várat Ibrahim budai pasa ostromával szemben. 1687-ben alkapitány volt Zsámbékon, majd kinevezték szegedi várparancsnokká. Ezután Kecskemét, Kőrös és Cegléd katonai parancsnokaként szolgált. 1692-től lett ezredes és ezredtulajdonos. Vagyontalan protestáns nemesi családból származott, ami az előmenetelben hátrányt jelentett: hadvezéri képességei alapján megillette volna a tábornoki rang.

Vak Bottyán

Mivel egyik szemét elveszítette a törökök elleni harcokban, katonái Vak Bottyánnak nevezték. 1701 végén az a vád érte, hogy titokban kapcsolatot tartott az elfogott Rákóczi Ferenccel. Hadbíróság elé állították, de bizonyíték hiányában fölmentették. 1703-ban a kurucok ellen hadakozott. Novemberben Zólyom mellett a császári csapatok élén, gróf Forgách Simon és gróf Esterházy Antal tábornokok oldalán szembekerült gróf Bercsényi Miklós kuruc seregével. A csata előtt a már hatvanéves Bottyán ezredes kihívta párbajra a kuruc sereg legvitézebb harcosát. A kihívást a huszonhárom éves Ocskay László kuruc ezredes elfogadta. Kopjával, majd karddal támadtak egymásra, de egyikük sem tudott a másik fölé kerekedni. Ezután pisztollyal próbálkoztak. Először Bottyán lőtt, és eltalálta Ocskay mellvértjét, ami behorpadt. A kuruc ezredes nem vált harcképtelenné, pedig orrán-száján folyt a vér. Visszalőtt, és golyója a páncél mellett Bottyán oldalába fúródva elakadt a gerinccsontban. A párviadal után a két sereg összecsapott, és a harc Bercsényi győzelmével végződött. Bottyán Esztergomban kezeltette magát, kiheverte a súlyos sérülést, de 1704. április 18-án a város parancsnoka, Franz Ferdinand Kuckländer császári tábornok árulás vádjával letartóztatta. (Bottyán 1703 vége felé valóban megállapodott II. Rákóczi Ferenccel, és december 20-tól kinevezett kuruc generális lett.)

Rákóczi oldalán

A császáriak fogságából később megszökött, és 1704. október 10-én Vihnyén letette a hűségesküt Rákóczinak – ténylegesen ekkor csatlakozott a szabadságharchoz. Novemberben megostromolta Érsekújvár várát. Egy hét után (16-án) éjszakai rohammal bevette, így két nappal később Rákóczi bevonulhatott a városba. A kuruc sereg tábornoki karában ő volt az egyetlen birtok nélküli nemes. Nagy fegyelmet tartott. Szigorú, de együttérző és igazságos volt (emberei akkor és később is rajongtak érte). Rákóczi írta róla: „Nem volt sem jó származású, sem művelt ember, ezért igen nyers volt, de józan, éber, szorgalmas. Szerette a népet, és az is rendkívül szerette őt, mert katonáit szigorú fegyelemben tartotta, de mindenkor igazságot szolgáltatott nekik, amikor igazuk volt.”

Kegyetlen rácok

Bottyán különösképpen nem kedvelte a császár zsoldjában álló rácokat, mivel kirívó kegyetlenséggel gyilkoltak és pusztítottak. 1704 márciusában például Herberstein tábornok tízezer fős rác serege igazolta a rácok rossz hírét Pécsett. Mivel kurucokat nem találtak, a védtelen asszonyokon és gyerekeken álltak bosszút. Kifosztották a székesegyházat, felgyújtottak több templomot és papokat gyilkoltak le. Heister tábornagy német és rác katonái hasonló kegyetlenségeket vittek végbe Veszprémben. A kanonokokat levetkőztetve, lovak után kötve hurcolták, a káptalan nagyprépostját súlyosan megsebesítették, egy öreg prépostot a templomban vertek halálra, szüzeket és asszonyokat erőszakoltak meg, a várost és a főtemplomot pedig fölgyújtották. Később Kecskeméten és a kunsági városok egy részében is hasonló módon kegyetlenkedtek. Bottyán tábornok a Dunántúlon többször is elégtételt vett a rácokon (akkor például, amikor Székesfehérvárra törő seregüket megtámadta és közülük hatszázat megölt). A soproni győztes csatában egy Ilia nevű rác hadvezér is a kurucok fogságába esett, akit Szluha Ferenc érsekújvári főhadibiztos kezére adtak. Bottyán János ezt írta Szluhának: „Örülök (…) az istentelen Iliának elfogatásán; mivel annakelőtte fogva lévén, azt fogadta hitére, lelkére, hogy ellenünk soha többé fegyvert nem fog, hanem alámégyen Ráczországra. Kit is az Isten bűne szerínt büntete; hanem kegyelmed őtet kímélet nélkül vasban, bilincsben tartassa, csigáztassa, és akármely rabon ki ne adja: hadd szenvedjen a kutya, mert gonosz a szegénységre.”

Utolsó évei

1704. december 26-án részt vett a nagyszombati ütközetben. 1705 tavaszán Dunakömlődnél felépíttette Bottyán várát, majd ősztől kiszorította a császári hadakat a Dunántúlról. 1706 februárjában gróf Esterházy Dániel tábornokkal együtt sikertelenül ostromolta Esztergomot, augusztusban viszont Esterházy Antal tábornokkal elfoglalta a farkasdi és a soproni sáncokat. Ezután betört Ausztriába és mozgékony csapataival Bécsig portyázott. 1707-ben a túlerővel szemben ügyesen manőverezve védelmezte a Dunántúlt. (Ez év tavaszán feleségül vette a fiatal Forgách Juliannát, akinek révén sógorságba került gróf Bercsényi Miklóssal.) 1708 elején érsekújvári főkapitány lett, majd az év végén Rákóczi kinevezte a bányavárosok katonai parancsnokává. Élete utolsó napjáig szolgált. Katonai sátrában hunyt el, feltehetően agyhártyagyulladásban.

Bánó Attila

(Részlet a szerző A magyar nemes vitézsége című, 2009-ben a budapesti Athenaeum Kiadónál megjelent könyvéből)