Múltunk és jelenünk — választási plakát az összeomlás előtt álló szovátai Erzsébet-villán
Az elmúlt hetek hazai politikai vircsaftja, a szétvert és újraalakított, minden logikát mellőző hatalmi érdekszövetségek újra kegyetlen valósággá tették az egykori sztálinista jelszót: Bátran előre, elvtársak, irgalmat nem ismerünk! Aki szembe mert szállni, annak nem kegyelmeztek, és még a saját pártjaikon belül is irgalmatlanul leszámoltak vele.
A kormányalakítási kabaré, a tiszavirágéletű miniszterek, a koncelosztáson való gátlástalan marakodás végleg bebizonyította, hogy a mai román politikai életből teljesen hiányzik az ideológia, és csak a személyes vagy csoportérdekek uralkodnak.
Szellemi atyjuk, az államelnök politikai boszorkánykonyhájában egy eljövendő diktatúra szellemének a palackból való kiszabadításán munkálkodnak kitartóan. A saját gusztusa szerint kidolgozott alkotmánytervezet, a költségvetés megtervezésébe való nyílt beavatkozás, a saját kezével összetákolt kormány teljes semmibe vevése egyértelművé tette hogy egy a cél és egy az akarat, éspedig az, hogy Romániának is legyen egy Putyinja.
A hógolyó lavinát indíthat el, ami helyi szinten is korlátlan hatalmat, és főleg az azzal való visszaélés számtalan lehetőségét biztosítja majd a megválasztott vagy kinevezett vezetőknek. Meggyőződésem, hogy a helyi kiskirályok túlnyomó többsége maximálisan ki fogja használni ezt a hatalmi előnyt. Ráadásul a magyar településeken meghatározott hazafias küldetésük is lesz, éspedig a költségvetésben jóváhagyott több mint ötszáz hagymakupolás templom nagy részének Erdélyben való felépítése, aminek negatív hozadékát helyi közösségeink egyelőre fel sem tudják mérni. Még most sem volna késő kezet nyújtani egymásnak ― ezt kellene végre megérteniük azoknak, akikre emberi sorsok, népünk jelene-jövője bízatott ―, hogy újra saját hazánknak érezzük ezt a földet, ahol születtünk, ahol elődeink sírjai domborulnak.
Miután a kitűnő balkáni politikai érzékkel megáldott államelnök Budapestről matrózinasi modorban üzent elsősorban Vadim és Becali csalódott híveinek, menetrendszerű volt székelyföldi látogatása a ,,nagymagyar egység" megvalósítása érdekében, amire helyi politikusaink teljesen képtelenek. Két töltött káposzta között kioktatta választott és önjelölt vezéreinket, és témát adott a pártoknak a választási kampányhoz. Nyilatkozatai szerint egyértelmű, hogy a két magyar pártot a továbbiakban csak az oszd meg és uralkodj elv alapján, választási kellékként fogja használni. Az üzenet különösen érvényes az új helyzetbe került érdekvédelmi szervezet egyes arrogáns, a vezetés démonától elvakult jelenlegi vezetői számára, de utolsó figyelmeztetésnek kellene lennie a polgári párt folyton duzzogó, örökösen bűnbakot kereső és már nyílt konfliktusban lévő politikusainak, akik miatt Tőkés szerint is kudarcot vallott Erdélyben az alternatíva. Az egyszerű emberek manipulálását a Cotroceni-palota nagyon érti, ezt jól meg kellene jegyezniük a kolbász-, gulyás-, töltöttkáposzta- stb. fesztiválok állandó vendégének lelkesen tapsoló székely atyánkfiainak. Az össznépi szimpátia bajnoka simán megoldotta a székelyektől való bocsánatkérést: egy Bálványosfürdőn elfogyasztott sült kolbász meg egy kupica köményes segédletével.
Sajnos, nagyon kevesen maradtunk azok közül, akik még hisszük, hogy miután több mint ötven esztendeig tűrtük a kisebbségi sorsot, a megaláztatást, az üldöztetést nyelvünk és fajtánk miatt, 1989 telén, fegyverropogás között, érdemes volt egy maréknyi bátor emberrel magyar érdekvédelmi szervezetet alakítani a román tengerben. A történelem majd megmutatja, melyik lett volna az igazi út, és példásan megbünteti azokat a megélhetési politikusokat, akik megmérgezték a lelkeket, és mélypontra vitték első, demokratikusan alakult, kezdetben elsöprő támogatottságú szövetségünk hitelét. Az új hatalom képviselői által elindított gátlástalan tisztogatási hullámnak kitűnő ürügyként szolgál, hogy az RMDSZ mindig a hatalmon lévő párt érveivel, és nem mint magyar érdekvédelmi szervezet követelte a vezetői állásokat. Ők így értelmezték a magyar érdekvédelmet, aminek érvényesítéséért, egyházaink hívására, sok ezren kivonultunk azon a borongós vasárnap délelőttön. Jelzés értékű Székely István politológusnak, a Magyar Kisebbség főszerkesztőjének értékelése is: ,,A háromszéki választási jelenlét-buktának egyik legnagyobb problémája maga az RMDSZ, amelynek társadalmi elfogadottsága sok kívánnivalót hagy maga után, és amelyiket teljesen újra kell építeni."
A márciusi ifjak vezére, Petőfi Sándor írta: ,,Nehezebbek az első lépések, mint mérföldeket gyalogolni." Meggyőződésem: ez volt a vátesze a Tőkés―Markó megegyezésnek, mert mindketten látják már a közeledő vihar előjeleit, az omladozó magyar pártokat, hitelüket vesztett politikusaink tehetetlenségét, és főleg az új politikai erővonal körvonalazódását Erdélyben. A harmadik utat. A Tőkés László körül alakuló új csapat felöleli majd mindkét magyar politikai alakulat sértődött, félreállított politikusait, a már nyíltan lázongó vezetőket, a jelenlegi politikai osztályból teljesen kiábrándult ifjúság nemzeti elkötelezettségű rétegét, valamint az egyre markánsabban szerveződő civil mozgalmat. Ez a harmadik út, amelyik felszámolja a szekértáborokat, az erdélyi magyarok számára egy újabb és talán utolsó lehetőség. Egy dolog biztos: a virtuskodás, a sírva vigadás, a népbutítás, a politikai demagógia ideje lejárt. Dolgozni kell, komoly, megvalósítható gazdasági programokat létrehozni, és életképes partnerségi kapcsolatokat kiépíteni. A szolid gazdasági élet az alapja az autonómiának, a megmaradásnak.
Zsigmond Sándor, Sepsikőröspatak