Fejlesztésre, építkezésre készülnek Gidófalván

2025. február 3., hétfő, Közélet

A község fejlesztése és a közösségépítés egyaránt célja Gidófalva új polgármesterének, s míg tisztségbe lépését követően főként az utóbbira került nagyobb hangsúly, idén már a beruházások, korszerűsítések is előnyt élveznek. Porzsolt Leventét az idei tervekről, elképzelésekről kérdeztük.

  • Az önkormányzat épülete. Fotók: Demeter Virág Katalin
    Az önkormányzat épülete. Fotók: Demeter Virág Katalin

Gidófalva újonnan megválasztott polgármestere október végén tette le az esküt, s mivel az év utolsó negyedében pénzügyi téren nem igazán adódott mozgásra lehetőség, így főként a közösség­építésre összpontosítottak. Porzsolt Levente felidézte, minden településen falugyűlést szerveztek, advent idejére koszorút készítettek és gyertyát gyújtottak, minden faluban karácsonyfát állítottak, és a gyermekekkel együtt díszítették, néhol több mint százan gyűltek össze erre az alkalomra. Ugyancsak decemberben kapcsolódtak be a gazdasszonykonyhák, az ún. gasztro­pontok létesítését népszerűsítő képzéssorozatba, illetve a mezőgazdasági gépek cseréjét célzó programról is tájékoztattak. Utóbbi kapcsán az elöljáró megjegyezte: az a cél, hogy a pályázati lehetőségek tekintetében az önkormányzat legyen az a pont, ahová az érdeklődők betérhetnek és minden információt megkaphatnak, hogy elérhetővé váljanak számukra a különféle finanszírozások, anyagi források.

Ami a beruházásokat illeti, több terv is megvalósításra vár, némelyek kivitelezése rövidesen elindulhat. Porzsolt Levente elmondta, az Anghel Saligny-programhoz csatlakozva a községben négy pályázat révén tudnak fejlesztéseket eszközölni, jelenleg a szükséges engedélyek beszerzésén dolgoznak. A legelőrehaladottabb állapotban az Angyalos szennyvízhálózatának kiépítését célzó pályázat van, egy szaktanulmányra várnak, ha azt kézhez kapják, Bukarestben aláírhatják a vonatkozó szerződést. Gidófalva mellékutcáinak, illetve Martonos utcáinak aszfaltozására két pályázat is készült, ezek révén összesen 4,5 km hosszú útszakasz újulhat meg a két településen. Zoltánban a víz- és szennyvízhálózat kiterjesztését szeretnék állami finanszírozással megvalósítani. Ha a minisztériumban sikerül aláírni a szerződéseket, elindíthatják a közbeszerzést is.

 

Porzsolt Levente polgármester

 

Az Angyaloson 2021-ben lebontott régi kultúrotthon helyett újat építenek, a beruházást a helyi költségvetésből fedezik – erről még a korábbi tanács határozott. Az előkészületek megtörténtek, a következő lépés a közbeszerzés kiírása. Gyatra állapotban van a gidófalvi állatorvosi rendelő, ennek okán statikai felmérést készíttetnek, hogy kiderüljön, egyáltalán megmenthető-e az önkormányzat tulajdonát képező épület. A Fotosmartonoson korábban felépített, jelenleg pirosban álló, eredetileg többfunkciós központnak elképzelt ingatlannak is szeretnének rendeltetést biztosítani. A községvezető közösségi térként vonná be a község életének körforgásába, de adottságai révén az épület vendégszobák kialakítására is alkalmas. Mindenek­előtt azonban az épület engedélyeztetését kell újraindítani – hangzott el. Fontolóra vették továbbá egy játszótér megépítését, a polgármesteri hivatal környékének rendezését is.

Porzsolt Levente szerint a lakosság számára a legfontosabb a víz kérdése, ezért az önkormányzat a vízellátás, illetve az ivóvíz minőségének javítása érdekében víztartályok telepítését tervezi, erről már a regionális vízszolgáltatóval is egyeztettek. A fagyok elmúltával munkához látnak, első körben Gidófalván fektetnek le pótvezetéket egy közel 300 méteres szakaszon – sorolta.  

A polgármester úgy vélte, meg kell teremteni a községet kiszolgáló intézmények működésének jó feltételeit, álláspontja szerint az iskola és az egyház köré szerveződve tud jól működni a község, a közösség, de hasonlóan fontos, hogy működjön az orvosi ellátás is. Megjegyezte, mivel igény van rá, próbálnak elindítani az óvodásoknak egy napközis csoportot. Felmerült továbbá egy községi szintű, közösségépítő rendezvény megszervezésének ötlete, és szeretnének Angyaloson egy domborművet is elhelyezni Forró Elek honvédezredes tiszteletére.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 461
szavazógép
2025-02-03: Világfigyelő - :

Az ország területi egységét tiszteletben kell tartani (Kongói Demokratikus Köztársaság)

A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fellángolt erőszak elfogadhatatlan, az ország területi integritását tiszteletben kell tartani – jelentette ki Alexander De Croo belga kormányfő a szövetségi parlament előtti meghallgatásán.
2025-02-03: Máról holnapra - Mózes László:

Üzenet a Farkas utcai református templomból

„Krisztus azt mondta az övéinek, hogy »én vagyok a világ világossága«. Mi nem sötétségben járunk. Ismerjük Isten akaratát és az emberrel szembeni jóindulatát, és arra szegődtünk el, hogy azt a krisztusi világosságot hirdessük mindazoknak, akik sötétségben vannak” – hangoztatta Kolumbán Vilmos József püspök szombaton a kolozsvári Farkas utcai református templomban az Erdélyi Református Egyházkerület ünnepi közgyűlésén, beiktatása alkalmával.