Az elmúlt héten a közlekedési rendőrök három olyan járművezetőt igazoltattak, akik tiltott szerek hatása alatt vezettek a háromszéki utakon.
Kökösben január 29-én éjszaka állítottak meg a 11-es országúton közlekedő járművet, sofőrjénél a vizsgálat pszichoaktív szerek használatára utaló jeleket igazolt. Az autót vezető 38 éves Botoșani-i nőt kórházba kísérték újabb mintavételre, az analízisek pedig megerősítették a tiltott anyagok jelenlétét szervezetében. A forgalom ellenőrzése közben csütörtök este Kézdiszéken szembesültek hasonló esettel a rendőrök. Az általuk megállított jármű 46 éves sofőrjénél szintén megállapították, hogy pszichoaktív anyagok hatása alatt állt – ezt igazolta utólag a kórházi tesztelés eredménye is. Február elsején Kézdiszászfaluban is lebukott egy 34 éves sofőr, akit a rendőrök eredetileg azért állítottak meg, mert a megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott. Az elvégzett teszt esetében is kimutatta a pszichoaktív anyagok használatát, a későbbi elemzések pedig megerősítették azok jelenlétét. Mindhárom esetben a rendőrök az ügyészség irányításával folytatják a kivizsgálást – tájékoztatott közleményében a megyei rendőrség. (dvk)