Elena Udrea turisztikai miniszter tegnap este Kovásznára érkezett (felvételünk).
A tündérvölgyi Clermont Szállóban Lőrincz Zsigmond polgármester fogadta, majd a sajtónak nyilatkozva egyebek mellett elmondta: tízmillió eurót ,,hozott" Kovászna fürdővárosnak egy gyógykezelő és turisztikai információs központ létesítésére. Udrea azt is elmondta, hogy Kovászna felé útba ejtette a gelencei régi templomot, ahol megtekintette a Szent László-legendát ábrázló freskót. ,,Kár, hogy ez a csodálatos, UNESCO-örökségnek nyilvánított templom nincs megfelelőképpen népszerűsítve, hogy minél több turista tudomást szerezzen róla" ― mondta a miniszter.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.