Női kézilabda, A-divízióVisszavágna az odavágóban elszenvedett vereségért a Sepsi-SIC

2025. február 12., szerda, Sport

Mindössze két forduló van hátra a női másodosztályú kézilabda-bajnokság alapszakaszából. Az A-csoport rangsorában második Sepsi-SIC ma 16 órától a Nagyváradi CSU együttesét fogadja a Szabó Kati Sportcsarnokban, majd szombaton 11 órától a sereghajtó Temesvári CSU vendégeként játszik.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A tizenkét győzelemmel és négy vereséggel második sepsiszentgyörgyi csapatnak legutóbb több mint tíz nappal ezelőtt volt bajnoki mérkőzése, akkor némi meglepetésre alulmaradt a Kolozsvári CSU otthonában (31–27). A nyolc sikerrel, egy döntetlennel és hét fiaskóval negyedik Nagyváradi CSU az előző fordulóban a sereghajtó Temesvári CSU vendégeként diadalmaskodott (18–27). A háromszéki és a partiumi együttes legutóbb tavaly novemberben találkozott, az odavágóban a Bihar megyei alakulat a papírformát borítva behúzta a három pontot (28–24). A Carmen Cartaș vezetőedző által irányított zöld-fehér mezesek egy diadallal a többi eredménytől függetlenül már egy fordulóval az alapszakasz vége előtt biztosíthatják második helyüket az A-csoportban.

„Bízom benne, hogy az alapszakaszban hátralévő két találkozó közül az elsőn a lányok tudatosítják magukban, hogy az odavágóban milyen hibákat vétettünk Nagyvárad ellen, ugyanis akkor az ellenfelünk gyorsaság és határozottság terén fölénk kerekedett. Ezúttal tudjuk, hogy mire számíthatunk, remélem, másképp kezeljük a meccset, jobb teljesítményt nyújtunk és számunkra pozitív eredményt érünk el. Ezt követően hosszú kiszállás vár ránk, három nap elteltével ismét játszunk, hiszen szombaton Temesvár vendégeként lépünk pályára. Úgy gondolom, fizikai szempontból jobban kell boldogulnunk, mert hosszabb kispaddal rendelkezünk, mint az ellenfelünk. Nagyon szeretnénk két sikerrel zárni az alapszakaszt” – nyilatkozta Carmen Cartaș vezetőedző.

A 17. forduló programja (ma): Hargita KK–Kolozsvári CSU (14 óra), Sepsi-SIC–Nagyváradi CSU (16 óra), CS Județean Prahova–Temesvári CSU (16.30 óra), Vidombáki Teutonok–Resicabányai CSU (18 óra). A Fogarasi VSK–CS Star Mioveni mérkőzést február 8-án lejátszották, a vendégek 34–30-ra győztek.

A 18. forduló programja (szombat): Nagyváradi CSU–Hargita KK (11 óra), Temesvári CSU–Sepsi-SIC (11 óra), Resicabányai CSU–Fogarasi VSK (14.30 óra), Kolozsvári CSU–Vidombáki Teutonok (15 óra), CS Star Mioveni–CS Județean Prahova (15 óra).

Az A-csoport rangsora: 1. CS Județean Prahova 48 pont, 2. Sepsi-SIC 36, 3. Kolozsvári CSU 31, 4. Nagyváradi CSU 25, 5. CS Star Mioveni 23, 6. Hargita KK 19, 7. Vidombáki Teutonok (405–453) 17, 8. Resicabányai CSU (411–493) 17, 9. Fogarasi VSK 12, 10. Temesvári CSU 9. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2025-02-12: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
EMŰK. Az Erdélyi Művészeti Központ földszinti és emeleti kiállítótereiben a végéhez közeledő Synopsis 2. című gyűjteményes tárlat még február 13-ig, csütörtökig tekinthető meg. Február 21-én Cseh Gusztáv (1934–1985) grafikusművész kiállítása nyílik meg, február 28-tól a harmadik emeleti kiállítótérben Juhos Sándor (sz. 1974) festőművész tárlata látható.
2025-02-12: Sport - :

Kialakult a negyeddöntő mezőnye (Teremlabdarúgás, Román Kupa)

Utolsónak a bajnoki címvédő Galaci United jutott be a teremlabdarúgó Román Kupa legjobb nyolc csapata közé, miután hétfőn 17–1-re győzedelmeskedett a másodosztályban érdekelt Craiovai Real Oltenia 2023 ellen. Mint ismert, a Sepsi-SIC kiemeltként a kupaviadal első körében nem lépett pályára.