Alig másfél hónap alatt csaknem 50 százalékkal lett drágább a földgáz a hazai börzén (az úgynevezett szpot piacon) – áll az Intelligens Energia Egyesület közleményében.
Eszerint míg az év elején a hazai árutőzsdén a gáz ára 4%-kal alacsonyabb volt, mint a holland TTF-en, február 10-én ugyanez 44%-kal (25 euróval) magasabb volt, mint a legfontosabb európai tőzsdén. Ugyan a hazai fogyasztók nem fizetnek a 0,31 lej/kWh-ás árnál nagyobbat, az áremelkedés nagyban érinti az állami költségvetést, hiszen a különbséget az államnak kell kompenzálnia – hívják fel a figyelmet az egyesület szakemberei. Különösen érintettek lesznek az 50 000 Mwh/év mennyiségnél többet fogyasztó vállalatok, amelyek a szpot árakhoz kötött képlet alapján szabadon állapították meg áraikat. A helyzet a gázpiac liberalizációjának bizonytalanságából adódik, amely blokkolta a piacot, hiszen a kereskedők kivárnak, csupán rövid és nagyon rövid távú tranzakciókat bonyolítanak le. Számszerűen, míg a hosszú távú tranzakciók keretében a börzén február 10-ig összesen 2,7 millió köbméter földgázt értékesítettek, addig a szpot piacon több mint 30 millió köbmétert.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.