Az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordul a December 15. – A román–magyar szolidaritás napja Egyesület, miután a legfelsőbb bíróság is elutasította a bejegyzésére vonatkozó keresetet – tájékoztatott tegnap Tőkés László sajtóirodája.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közleményében azt írta, hogy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék február 5-én tárgyalta a civil szervezet keresetét. Ez jóváhagyta a Bukaresti Ítélőtábla alapfokú ítéletét, mely elutasította a civil szervezet bejegyzését. Az ítélet indoklását később, írásban közlik.
A közlemény idézi az egyik kezdeményezőt, Gabriel Andreescu egyetemi tanárt, emberi jogi aktivistát, aki szégyenteljesnek nevezte a legfelsőbb bíróság döntését. Kincses Előd ügyvéd az egyesület nevében bejelentette: az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak az ügyben.
A December 15. – A román–magyar szolidaritás napja Egyesületet azzal a céllal hozta létre 2021-ben öt jeles román és magyar értelmiségi – Gabriel Andreescu, Kincses Előd, Florian Mihalcea, Szilágyi Zsolt és Tőkés László – Temesváron, hogy december 15-ét az 1989-es forradalom kitörésének napjaként ismertesse el. A közlemény szerint erre amiatt van szükség, mivel „a hivatalos román történetírás és politikai narratíva más dátumokkal operál, célzatosan háttérbe szorítva a temesvári magyar református hívek, a velük és lelkipásztorukkal szolidarizáló románok és más nemzetiségű, felekezetű helybeliek döntő szerepét a kommunista diktatúra megdöntéséhez vezető események elindításában”.
Az egyesületet több mint három éve nem sikerül bejegyeztetni a civil szervezetek országos nyilvántartásába és ezáltal megszerezni a jogi személyiséget. Mivel az egyesület nevében a „román” szó is szerepel, a bírósági bejegyzéshez a kormány főtitkárságának előzetes engedélyére van szükség, amit nem kaptak meg a kezdeményezők. „Előbb megmagyarázhatatlan halogatással, végül döbbenetes és felháborító elutasítással kellett szembesülnie a megalakult civil egyesületnek” – írták, emlékeztetve arra, hogy Romániában számos egyesület, alapítvány nevében szerepel a román vagy más nemzet neve. Közölték: „épeszű indoklás” hiányában a közigazgatási bírósághoz fordultak, de a Bukaresti Ítélőtábla alapfokon az alperesnek adott igazat, elutasítva a keresetet. Ezt az alapfokú döntést erősítette meg most a legfelsőbb bíróság is határozatában.
A kezdeményezők szerint ezt követően a strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróságnak „kell majd a jog és a tisztesség útjára terelnie Románia kormányát”. Meglátásuk szerint ugyanis a kormányfőtitkárság elutasító magatartásával „nem csupán az állam alkotmányát, hanem az általa aláírt nemzetközi egyezményeket is megsértette”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.