A bajnoki címvédő Galaci United ellen kezdi meg első felsőházi rájátszásbeli szereplését a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, amely szombaton 18 órától lép pályára a Duna-parti városban. Ez lesz a két alakulat közötti ötödik összecsapás, az örökmérleg a moldvai alakulat felé billen, amely megnyerte az eddigi összes párharcot.
Kőkemény rangadóval rajtol a Sepsi-SIC számára a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszása, hiszen a Mánya Szabolcs edzette zöld-fehérek szombaton 18 órától a bajnoki címvédő Galaci United vendégeként lépnek parkettre. A két csapat az aktuális szezonban már kétszer találkozott egymással: tavaly szeptemberben a galaci legények 8–1-re győzedelmeskedtek saját közönségük előtt, a novemberi visszavágón már szorosabb volt a mérkőzés, hiszen a Duna-partiak akkor csak 3–0-ra nyertek.
A galaciak sikerrel melegítettek a hétvégi összecsapásra, hiszen hétfőn a futsal Román Kupa nyolcaddöntőjének utolsó meccsén 17–1-re győztek a másodosztályban játszó Craiovai Real Oltenia 2023 otthonában. A United még január 21-én vívta utolsó bajnokiját, akkor 7–1-re nyert a hozzájuk látogató Marosvásárhelyi VSK ellen. Akkor játszott utoljára tétmeccset a Sepsi-SIC is, amely a West Déva otthonában diadalmaskodott 4–2-re. A kupaviadal hétvégi, első körében nem léptek pályára a sepsiszentgyörgyiek, akik tavaly ott voltak a négyes döntőben, és emiatt kiemeltként csak a negyeddöntőben kapcsolódnak be a küzdelemsorozatba.
Mint ismert, a versenykiírás szerint az 1. Liga legjobb négy együttese magával viszi az eddig szerzett pontjait a playoffba, ahol mindenki háromszor játszik mindenkivel.
A felsőházi rájátszás rangsora: 1. Galaci United 39 pont, 2. FK Székelyudvarhely 36 pont, 3. Marosvásárhelyi VSK 28 pont, 4. Sepsi-SIC 20 pont.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.