A kormány jövő hét végéig dönt az április elsejétől bevezetendő energiaár-támogatási rendszerről – közölte kedden az energiaügyi miniszter.
Sebastian Burduja arról biztosította a közvéleményt: a kormány célja, hogy valamennyi hazai háztartás elfogadható áron jusson energiához. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a koalíció továbbra a jelenlegi energiaár-támogatási rendszer meghosszabbítását tekinti alapforgatókönyvnek, de elképzelhető az is, hogy elsősorban a kiszolgáltatott fogyasztók részesülnek majd támogatásban energiakártyák formájában.
Facebook-bejegyzésében Burduja hangsúlyozta, hogy a híresztelésekkel ellentétben az energiakártyák bevezetéséről még nem született döntés. „Egy biztos: most már ismerjük azokat a forgatókönyveket, amelyek közül ki kell választanunk a legmegfelelőbbet annak érdekében, hogy egyensúlyt teremtsünk a költségvetési források, illetve a fogyasztók és a piaci szereplők tűrőképessége között. Ezeket az ágazati szereplőkkel megvitatjuk, a kormány pedig nyilvánosságra hozza a döntését” – írta Burduja.
A tárcavezető beszámolt arról is, hogy Románia a napi 25 millió köbméter saját termelésű földgázzal és a tárolókból származó napi 20 millió köbméter körüli mennyiséggel fogja átvészelni a telet, a lakosság pedig biztos lehet abban, hogy senki sem marad gáz nélkül.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.