Soltész Miklós GyergyószentmiklósonA magyarság megtartását erősítik a Kárpát-medencében

2025. február 13., csütörtök, Világfigyelő

Magyarország kormánya azért támogatja Székelyföldön, Erdélyben, a Partiumban és szerte a Kárpát-medencében az egyházi, oktatási törekvéseket, hogy az ott élők helyben maradását, magyarságuk megtartását erősítse – mondta Soltész Miklós, a magyar miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára tegnap Gyergyószentmiklóson.

  • Soltész Miklós. Fotó: Facebook / Nagy Zoltán
    Soltész Miklós. Fotó: Facebook / Nagy Zoltán

Az államtitkár a Fogarassy Mihály Műszaki Líceum felújítási munkálatait tekintette meg a városban. A részleges átadáson az iskola vezetése, pedagógusai, diáksága mellett helyi politikusok is részt vettek.

Soltész Miklós beszédében rámutatott: az iskola felújítását az ihlette, hogy a gyergyószentmiklósi fiatalok megtalálják a helyüket benne és a szülőföldjükön. Örömmel nyugtázta, hogy három és fél év alatt duplájára nőtt a tanintézetbe iratkozó diákok száma. Kérte a diákságot, vigyázzanak a megújuló épületre, hogy majd kisebb testvéreik, később pedig a gyerekeik is használhassák. A sajtónak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy az iskolát pár éve a bezárás fenyegette a diákhiány miatt. Mára ez megváltozott, az épület megújulása a gyergyói és távolabbi székelyföldi vidékeken élő szülőket is arra sarkallta, hogy ide írassák gyerekeiket.

Siklódi Piroska igazgató a kezdeti nehézségekről beszélt, és arról, hogy az iskola a térségben elsőként indította el a vallásturisztikai osztályt. Mint mondta, a pedagógusok, diákok „szíve-lelke” benne van az iskolaépítésben, érezhető a fejlődés iránti vágy, ami tavaly a jobb érettségi eredményekben is megmutatkozott. Közölte: még mindig szükség van a magyar kormány, az egyház és az önkormányzat támogatására, közös összefogással „egy második otthont” teremthetnek a diákságnak.

Nagy Zoltán polgármester elmondta, hogy a jövőre 150 éves tanintézetet a Hargita megyei önkormányzattal közös projekt keretében korszerű bútorzattal, technikával szerelik fel, és gondját viselik a felújított épületnek.

Mint elhangzott, a történelmi épület felújítása 2020-ban kezdődött el a magyar kormány támogatásával. A római katolikus egyház tulajdonában lévő műemlék korszerűsítése jelenleg is zajlik. A tanintézet új funkcióinak kialakítása is folyamatban van, aminek során visszanyeri egykori kápolnáját. A tervezett munkálatok 35–40 százaléka van még hátra, ezek befejeztével az egykori katolikus leányiskola a Gyergyói-medence legmodernebb, legjobban felszerelt oktatási intézménye lesz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2025-02-13: Belföld - :

Szabotázsakciók célpontja volt Románia (Orosz hibrid hadviselés)

Románia 2024-ben más európai államokkal együtt az orosz hibrid hadviselésre jellemző „szabotázsakciók” célpontja volt – derült ki a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) 2024-es tevékenységét ismertető jelentésből.
2025-02-13: Világfigyelő - :

Ha szombatig nem adják át a túszokat, újrakezdődik a háború

Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy ha a Hamász palesztin terrorszervezet szombatig nem adja át Izraelnek a túszait, Izrael újraindítja a háborút a Gázai övezetben.