Oldott, baráti hangvételű gyűlésen, ellenjelölt és ellenszavazat nélkül választották vissza falufelelősi tisztségébe Baloga Csillát a kilyéni lakosok kedden délután.
Össze tudta gyűjteni a fiatalokat – mondta egy meglett kilyéni férfi, és szavait a művelődési házba begyűlt helybeliek első látásra igazolták: több kisgyermekes család is ott volt, akik aktívan részt vesznek a falu életében.
Így hát Baloga Csilla inkább a rend kedvéért sorolta fel, amit az elmúlt négy évben tett: elmondta, hogy bele kellett tanulnia a feladatba, de nem hátrált meg, hanem addig ment, amíg meg nem találta a megoldást (ezt a gyűlést vezető Sztakics Éva alpolgármester is megerősítette); jó néhány kezdeményezéséből még azért nem látszik semmi, mert csak a jóváhagyásig jutottak el, a megvalósításuk ezután következik, ezért is szeretné folytatni. Az eddigiek közül elsőként azt emelte ki, hogy közelebb hozta egymáshoz a közösség tagjait, szervezett közös takarításokat a parkban, a temetőben és az Olt partján, kerítést bontottak és újat építettek a művelődési ház körül, játszóteret, kinti bútorokat és térfigyelő kamerát kapott a falu, gáztűzhelyet vásároltak a kultúrotthonba, újrapadolták az Olt-hidat, adventi gyertyagyújtást, karácsonyi ajándékozást, kosaras bálokat, március 15-i ünnepséget, majálist, gyermeknapot, családi napot, motoros és biciklis kirándulásokat szerveztek, pályáztak és nyertek is a Com’On Sepsi rendezvénysorozatban, kijárta, hogy helyben lehessen adót fizetni és a magyar állampolgársággal kapcsolatos ügyeket intézni, tartotta a kapcsolatot a magyarországi testvértelepüléssel, és ő irányította a közmunkát végző segélyezettek tevékenységét is.
Az elmúlt években két utcát aszfaltoztak le a faluban, a többit évente kétszer kavicsozzák, ezt folytatni kell; a víz- és szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése sem fejeződött még be – tért át a terveire. Felújításra szorul a művelődési ház, és a nemrég átadott ravatalozó is ázik, romlik, már az áramellátásával is bajok vannak, ezt nyárig feltétlenül meg kellene javítani. Le kell bontani a régi iskolai illemhelyeket és egy másik romos épületet, vonzóbbá kell tenni a sportpályát (focicsapat híján egy játszótér és egy minifocipálya kialakítására gondoltak), és természetesen tovább kell vinni minden közösségépítő programot.
Kérdés, észrevétel nem volt, a szavazás is gyorsan lezajlott. A városvezetés részéről Sztakics Éva gratulált, és megígérte, hogy a lehetőségek szerint támogatják a falu fejlődését, hiszen ahol gyermekek vannak, ott van jövő.