Autó hajtott emberek közé München belvárosában tegnap délelőtt, többen megsérültek; egy afgán férfi vezette a járművet – közölte a hirado.hu.
Az incidens miatt nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök és a mentők is. A Bild nevű német lap úgy tudja, hogy egy Mini Cooper hajtott a tömegbe, az eset egy szakszervezeti szövetség demonstrációján történt. Mint írták, a sofőr gázt adott és a tüntetők közé hajtott. A német lap szerint az incidensben legalább 15 ember megsérült. A német rendőrség mindeközben közölte, hogy a sofőrt elfogták, ártalmatlanították.
A Bild későbbi információi szerint már 27 sebesültről lehet tudni, kiskorúak is vannak köztük. Egy gyermek életveszélyes állapotban van, és további két személy súlyos sérüléseket szenvedett. Azt is közölték, hogy az autó vezetője egy 24 éves afgán férfi volt. A férfi menedékkérőként érkezett Németországba, és korábban már a rendőrség látókörébe került kábítószeres bűncselekmények és lopás miatt is. Markus Söder, Bajorország miniszterelnöke közölte: „A gyanú szerint ez egy támadás volt. A támadás azt mutatja, hogy valamit változtatni kell Németországban – méghozzá gyorsan!”
Egy szemtanú a helyszínen azt mondta, hogy a Mini Copper egy nőt és a gyerekét ütötte el, ők lehetnek a legsúlyosabb sérültek. Dieter Reiter müncheni polgármester kijelentette, mélységesen megdöbbentette a támadás. A sofőr hátulról közelítette meg az összegyűlteket, majd belehajtott a tömegbe. A rendőrök ezután rálőttek a járműre. Legutóbb az előző év végén Magdeburgban történt egy ehhez hasonló, súlyos eset Németországban, amelynek több halottja, valamint több mint kétszáz sérültje volt.