Háromszéken népszerűsítette a magyarországi Kulturális és Innovációs Minisztérium programjait a tárca küldöttsége: Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár, Juhász Erika, a Nemzeti Kulturális Intézet igazgatója és Arday Géza irodalomtörténész, író, államtitkári tanácsadó. Szerdán a megye és a megyeszékhely önkormányzatának és kulturális intézményeinek vezetőivel tárgyaltak, tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Závogyán Magdolna jelezte, ebben az évben már másodjára vannak itt a Kulturális és Innovációs Minisztérium részéről, mert fontosnak tartják, hogy teljes Kárpát-medencei szinten olyan kulturális tevékenységeket generáljanak, amelyek szakmai összefogással valósulnak meg. Ezek minden kulturális területen történhetnek, egyrészt a Liszt Intézetek által, másrészt mindazokkal, akik mind az anyaország tekintetében, mind az elszakított nemzetrészeknél a színházakat, a levéltárakat, a könyvtárakat, a közművelődési intézményeket és az alkotóművészetet képviselik.
Magyarország kormánya az elmúlt időszakban több kezdeményezést is indított a kultúra területén, és olyan programokat valósított meg, amelyekben azt a célt igyekeztek elérni, hogy az online térből a közösségi térbe, a kultúra eszközrendszerébe kapcsoljanak be minél több fiatalt, minél több családot, minél több közösséget. Ebben az összefüggésben az államtitkár három új programot mutatott be.
Petőfi Kulturális Program
A Petőfi Kulturális Programba bekapcsolódhatnak színházak, művelődési házak, múzeumok, könyvtárak a maguk szolgáltatásaival, és egyfajta tájolás indulhat el, akár itt, Székelyföldön belül is, de akár teljes Kárpát-medencei szinten, mondta Závogyán Magdolna, hozzátéve, ezért a város és a megye vezetésével megállapodtak abban, hogy mintaprogramot indítanak el kifejezetten Háromszék vonatkozásában. Ezeket a programokat az itteni kulturális szakemberek operatív együttműködésének köszönhetően már az ősztől be tudják indítani, remélhetőleg szeptembertől rendelkezésre állnak ezek a kulturális szolgáltatások, nemcsak a városokban, hanem a kisebb településeken is. Lesz egy informatikai központ, amely irányítja és rendszerben tartja ezeket a szakmai szolgáltatásokat, amelyeknek a garanciáját maguk a kulturális intézmények adják.
Ez egyelőre mintaprogram, amely meghívásos módszerrel működik, de számítanak ezt kiterjeszteni, mondta az államtitkár.
Szakkörök
A Szakkör Program keretében 21 szakágban van lehetőség ötfős kisközösségeknek ez év szeptemberétől elindulni. Várják azokat a közösségeket, legyenek kis településen vagy nagyobb városban, amelyek tagjai egy-egy szakágban elhivatottak, és szeretik a kézműves technikákat közösségben elsajátítani. Ezeknek a csoportoknak heti rendszerességgel kell találkozniuk, hogy közösségben éljék meg a magyar kultúrát. Ez történhet könyvtárban, művelődési házban, de akár egy magánlakásban is. Az államtitkár kéri a kultúra területén dolgozó szakembereket, hogy minél többen jelentkezzenek, és minél többen mozgósítsák a fiatalokat, a családokat azon jelszó mentén, hogy közösségben lenni jó, és a kultúrát megélni közösen a legnemesebb és legépítőbb dolog. Májusban lehet jelentkezni a programra. Az aszakkör.hu honlapon nyílik lehetőség betekinteni ezekbe a programokba. Kellő idő van arra, hogy minél több Kárpát-medencei kis közösség bekapcsolódjon, tette hozzá Závogyán Magdolna.
Arday Géza lapunknak elmondta, még éremgyűjtők szakköre is létezik. De van vesszőfonás, hímzés, bútorfestés, gyertyakészítés, tojásfestés, papírfonás, csuhé, makramé, nemezelés, natúr kozmetika, horgolás, gyöngyfűzés és más tevékenységek, összesen huszonegy. Ezekhez mind lehet igényelni eszközöket.
Arday Géza, Závogyán Magdolna és Juhász Erika a tájékoztatón
Közösségépítő Kultúránk Program
A harmadik a Közösségépítő Kultúránk Program, amely által lehetőséget biztosítanak azoknak a kulturális szakembereknek, akik nemcsak az előadásokban érintettek, hanem teljes közösségfejlesztés vagy településfejlesztés vonatkozásában is, hogy egyfajta „látóúton” vehessenek részt. Közösen nézzék meg azokat a jó gyakorlatokat a Kárpát-medencében, amelyeket adaptálhatnak a saját otthonukban, a saját térségükben. Ez olyan kulturális szakmai út, amely ösztönzően hat a résztvevőkre, befogadókra. Továbbá olyan látópontokat szeretnének találni Székelyföldön is, mint amilyenek Kápolnásnyéken, Lakiteleken, Kiscsőszön vagy Écsen vannak. Ehhez partnerséget kínáltak a háromszéki vezetőknek.
Tehetségpaletta
Juhász Erika elmondta, a Nemzeti Művelődési Intézet idén Kárpát-medence-szinten Tehetségpaletta Programot indított. Ebbe azokat a már működő közösségeket várják, amelyek nem versenyezni szeretnének, de alkotóművészeti munkát végeznek, nagyon értékes produkcióikat, tevékenységeket szívesen bemutatnák másoknak is. A Tehetségpaletta Program színjátszás, bábjáték, fúvószenekari programok, képzőművészeti tevékenység, esszé- és novellaírás és számos egyéb, összesen tizenkét területen indul el. A programba bejelentkezve alkotóközösségek vagy egyének kapnak lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak a széles közönség előtt. Ezek nyitott bemutató programok, amelyeket követően az alkotókat szakmai mentorok segítik abban, hogy továbbfejleszthessék a munkájukat, az egyes témakörökben alkotók pedig egymással is találkozhatnak. A bemutatók közül a mentorok kiválasztanak néhány kifejezetten érdekes vagy tehetséges alkotót vagy alkotóközösséget, akik vagy amelyek a 2025 októberében Lakiteleken megrendezendő Kárpát-medencei összművészeti tehetségpaletta-találkozóra is meghívást kapnak.
A Tehetségpaletta Programba bárki jelentkezhet március 14-ig a Nemzeti Művelődési Intézet honlapján (nmi.hu) található űrlapon.