Románia politikailag stabil, működő demokrácia, amely kitart az európai uniós, illetve NATO-tagsága, valamint az Amerikai Egyesült Államokkal kötött stratégiai partnersége által meghatározott külpolitikája mellett – szögezte le Ilie Bolojan ideiglenes államfő tegnap a Bukarestbe akkreditált külképviseleti vezetők előtt mondott beszédében.
„Tavaly a választásokba történt külföldi beavatkozás közepette a román alkotmánybíróság olyan döntést hozott, amelyet egyesek válságként értelmeztek. Ez egy demokratikus eszközökkel kezelt kivételes helyzet volt, de nem léptünk ki az alkotmányos, törvényes, demokratikus keretekből, és az a célunk, hogy átlátható, korrekt, szabad választásokat szervezzünk” – jelentette ki Bolojan.
Úgy értékelte: 2025 sorsdöntő év lesz romániai és világviszonylatban is, számos geopolitikai kockázattal, terjedő erőszakkal, a biztonságot aláásó hibrid hadviselés élénkülésével, álhírek terjedésével, a társadalmi megosztottság elmélyülésével, a kritikus infrastruktúrák elleni közvetlen támadásokkal.
Az ideiglenes elnök szerint „ideje véget vetni Oroszország immár három éve tartó Ukrajna elleni agressziójának”, és nemcsak a hadban álló felek, hanem az egész világ érdeke, hogy tűzszünetet kössenek, és azt egy tartós, igazságos béke kövesse. „A megkezdett béketárgyalások az első lépést jelentik, de a béke nem lesz tartós, ha nem olyan kompromisszumokon alapul, amelyeket mindkét fél elfogad, illetve ha a nemzetközi közösség nem rendel mellé rövid és hosszú távú biztonsági garanciákat Ukrajna számára. Az Európai Unió és Ukrajna szomszédainak szerepe meghatározó lesz a béke ezen kellékeinek megteremtésében” – fejtette ki Bolojan.
Hozzátette: az Európai Unió átalakítását nem lehet tovább halogatni. Románia támogatja az unió döntéshozatalának gyorsítását, a túlszabályozás, a bürokrácia egyszerűsítését, a védelmi beruházások növelését, a versenyképesség növelését, a biztonsági kihívások, valamint a kohéziós és agrárpolitika igényeit szem előtt tartó költségvetés kidolgozását – hangoztatta a nagykövetek előtt tartott beszédében az ideiglenes államfő.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.